10 pontban a lényeg: Ez Orbán Viktor fontos röpirata!

Bővebben az alapvető kérdésekről:

A magyarok országának szabad és szuverén országnak kell lennie.
1990. május 2., a szabadon választott országgyűlés megalakulása óta, 36 éve a közélet szabad.
Az ország katonai megszállás alatt nem áll.
Most, hogy a Fidesz–KDNP-vel szembeni alaptalan diktatúravád összeomlott, teljes nemzeti
egyetértésben mondhatjuk: hazánk kétségtelenül szabad ország. A szuverenitás azonban egy
másik kérdés. A szabadság és a szuverenitás sokak fejében összekeveredik, mintha egymás
szinonimái lennének. Nem azok. A szabadsághoz elegendő az elnyomás hiánya; a
szuverenitáshoz saját erő, nemzeti önerő kell.
(...)
Ha önálló tényező vagy, nemcsak kérhetsz, de adhatsz is segítséget. A gyengének
nyújtott segítség és szívesség helyett egyezkedhetsz, üzletelhetsz és kölcsönösen előnyös
megállapodásokat köthetsz. Ura maradhatsz saját erőforrásaidnak. Nem kényszerülsz arra,
hogy hazád erőforrásait vagy annak egyes részeit idegeneknek engedd át. 

Tizenhat év

A magyar emberek a demokratikus hagyomány elterjedése óta példátlanul hosszú időn át
tüntettek ki bennünket bizalmukkal. A magyarok ezzel a folyamatos, többször – 2014-ben,
2018-ban és 2022-ben – megújított demokratikus kiállásukkal megalkották Magyarország
modernkori történetének leghosszabb nemzeti korszakát. 16 évig állt Magyarország élén
nemzeti kormány.
A 16 évet arra használtuk, hogy felépítsük a saját maga fenntartására képes politikai,
gazdasági és szellemi rendszert. Arra használtuk, hogy Magyarországot a nemzetközi térben
önálló tényezővé tegyük.
16 év alatt folyamatos küzdelmet kellett folytatnunk azokkal a külső erőkkel szemben
(brüsszeli bürokrácia, Németország, Soros-hálózat, amerikai demokraták), amelyek alárendelt
helyzetbe akarták szorítani Magyarországot. A folyamatos küzdelem mellett visszatérően
csatáznunk kellett azokkal a külső erőkkel is, akik bár nem törekedtek folyamatos
alárendelésre, de egy-egy ügyben vagy gazdasági területen szolgálatukba akarták állítani
Magyarországot – akaratunk ellenére vagy megfelelő ellenszolgáltatás nélkül. (Ukrajna,
nemzetközi nagyvállalatok). A továbbiakban ezeket a küzdelmeket szabadságharcnak
nevezem.
16 év folyamatos szabadságharc. A demokrácia logikájából eredően és a kormányzati rend
szabályai szerint a szabadságharc zászlóvivője a Fidesz–KDNP pártszövetség volt, magam
pedig vezénylő tábornokként szolgáltam végig a 16 évet.
A Fidesz–KDNP természetéből fakadóan békeszerető és országépítő polgári erő. Ideája a
békés, nyugodt közélet és a kiszámítható gazdaság. A szuverenitás megteremtéséért folytatott
küzdelem azonban bajvívó testtartásba kényszerített bennünket. Egyik kézben kőműveskanál,
a másikban kard – 16 éven keresztül. Minden nap vállaltuk a konfliktust és a földharcot, és
közben folyamatosan dolgoztunk a haditerven, amely a napi csaták láncolatát hosszútávú
győzelemmé kovácsolja.

Életünk minden lényeges viszonylatát korábban végső soron kívülről, külföldről határozták meg. A
multinacionális vállalatok szabták meg, mi történjék a magyar gazdaságban. Külföldi kézbe

kerültek a stratégiai ágazatok, bankszektor, energiaszektor, építőipar, telekommunikáció,
kereskedelem, közműszolgáltatók, médiaipar. A külföldiek célja az volt, hogy a magyarok
személyes és a nemzet közösségi erőforrásait ezekhez a cégcsoportokhoz csatornázzák.
Privatizáció, rezsiár-emelések, nyugatiaknak szerződésekben garantált profitok.
A magyar politika döntéseit is az erősebb országok, nemzetközi szervezetek és NGO-
hálózatok határozták meg. Olyan rendszert építettek fel, amely a magyar erőforrásokat
külföldre juttatta, az emberek életét megnehezítette, Magyarországot folyamatos függésben
tartotta. A devizahitelek és a 2008-as IMF-hitel tankönyvi esetek.
Ilyen körülmények között a létezés magyar minőségének, amiben a szovjetek és a
tervgazdaság eltakarítása után reménykedtünk, nem maradt esélye. A „mit kezdjünk az
életünkkel” távlata helyett a „mit miért nem lehet” magyarázkodás húsz éve következett.
Aztán 2010-ben eljött a mi időnk. Pontosabban kiharcoltuk magunknak a lehetőséget, hogy a
szabadság formális feltételei mellé anyagi és szellemi szabadságot adjunk a magyaroknak.

Elértük, hogy mindenkinek legyen munkája. Igazságos, egykulcsos, alacsony jövedelemadót
vezettünk be. A multikat és a bankokat bevontuk a közteherviselésbe. Kiépítettük az egész
nyugati világ legnagyobb és legátfogóbb családtámogatási rendszerét. Bevezettük a
rezsicsökkentést és a védett árakat. A nyugdíjasok 13. és 14. havi nyugdíjat kapnak. A
fiatalok Magyarországon juthatnak legkönnyebben saját otthonhoz. Megvédtük az
egybiztosítós, állami és ingyenes hálapénzmentes egészségügyet. Egyházi élet, kultúra, sport,
tudomány, tehetséggondozás, történelmi emlékeink és épületeink újjáépítése eddig ismeretlen
mértékű támogatást kapott. És mindennek tetejében Magyarországot Európa
legbiztonságosabb országává tettük.

(...)

Magyarország tekintélyét megnöveltük a nemzetközi politikában. A liberális nyugati sajtó
titkosszolgálati akciókkal összekötött folyamatos aknamunkája, ócsárlása és vádaskodása
ellenére Magyarországot elismerték, a vele való együttműködést keresték, a nyugati liberális
erők ellen folytatott küzdelemért tapsolták és éljenezték. Magyarország a liberálisok világán
kívül valódi nemzetközi sztár lett.
Trump második hivatalba lépéséig az egyetlen nyugati ország voltunk, amely megállította a
migrációt, megvédte a határait, amely a világ legbátrabb családtámogatási rendszerét építette
fel, amely nyíltan szembefordult a gender- és woke-ideológiával, és megvédte gyermekeit,
amely a nyugati országok közül egyedül vállalta a semlegesség politikáját az orosz–ukrán
háborúban.
Az egyetlen nyugati ország, amely vállalta a birodalomépítő erőkkel szembeni küzdelmet, és
meghirdette, hogy Brüsszelt radikálisan át kell alakítani, ismét a tagállamok érdekei alá
rendelve őket. Magyarország lett a nyugati liberális óceánban az egyetlen illiberális,
konzervatív és keresztény sziget. Nemcsak dacolt a hullámokkal, de arra is képes volt, hogy a
liberális rendtől eltérő, de nyugati és szabad társadalmat, valamint nyíltan nemzeti
érdekvédelmi rendszert építsen ki. Olyan rendszert, amely az orosz–ukrán háború kezdetéig és
az arra adott brüsszeli szankciós politikáig sikeres, sőt az Európai Unió liberális államainak
többségénél sikeresebb volt a gazdaságban is.
Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt. Emelkedő pályán haladt, felélesztette a nemzeti
kultúra még életképes, szigetszerű alkotóerejét, visszaadta az istenhívő közösségek
elismerését, bevezette a zéró toleranciát a terebélyesedő európai antiszemitizmus idején,
végrehajtotta a nemzetegyesítést, szilárd anyaországot állított a megmaradásért hősiesen
küzdő külhoni magyarok mögé. A 16 év visszaadta az önbecsülésünket is. Mi magunk és a
külvilág sem úgy tekintett többé ránk, mint örök vesztesekre, elhanyagolható történelmi
maradványra, hanem ígéretes nemzetre, amely képes fordítani a sorsán, és az elvesztett XX.
század után a XXI. század nyertese lesz. Mindezt úgy, hogy az örök gyanakvó Románia és a
háborúzó Ukrajna kivételével minden szomszédunk partnert és nem fenyegetést látott
Magyarországban.

(...)

A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt. Magyarország
2004-es csatlakozása és 2014 között a dolgok elfogadhatóan, sőt biztatóan haladtak. Brüsszel
a tagállamok együttműködését szolgáló nemzetközi központként működött. A politikai,
szellemi természetű, pártideológiai vitákat igyekezett kívül tartani. A brüsszeli központ és a
tagállamok közötti viták rendezését a jog mezejére terelte. A tagállamok alappal érezték úgy,
hogy Brüsszel inkább segít, mint hátráltat, inkább szolgáltat, mint parancsol, inkább kér, mint
diktál, inkább ad, mint elvesz.
Ez még akkor is igaz, ha az új tagállamoknak adott pénzügyi támogatások 80 százalékát
ügyesen visszacsatornázták a régi tagállamokhoz, és a németek és a hollandok időnként az
arcátlanság határáig éltek vissza az euró, mint közös pénz előnyével minden más tagállammal
szemben. A Magyarországra érkezett EU-s befektetők tőlünk hazavitt profitját nagyjából
kiegyensúlyozták a nekünk juttatott uniós pénzügyi források.
A történelmi léptékű változás, amikor a nemzetek Európája Bundes-Európává – mások szerint
Reich-Európává – alakult, 2015-ben, a Juncker-elnökség hivatalba lépésével kezdődött. A
nyíltan meghirdetett új stratégia a bizottságot politikai testületté alakította. Vagyis Brüsszel
úgy döntött, hogy többé nem a szerződések őreként viszonyul a tagállamokhoz, hanem
politikai célokat képviselő és érvényesítő központként. Ekkor kezdték furkósbotként
használni a jogállami eljárást. Bevezették a kondicionalitási eljárásokat és a mérföldköveket,
hogy politikai céljaik érdekében eszközként használhassák őket, és jogszerűsítsék pénzügyi
zsarolási akcióikat. Ezeket szégyentelenül fel is használták a szuverenitását védelmező
Lengyelországgal és Magyarországgal szemben. Az Európai Parlament mindig is politikai
intézmény volt, most az Európai Bizottság is azzá alakult, s ketten könnyen sakkban tartják a
tagállamokat képviselő Európai Tanácsot.
Juncker programjával és személyével három tagország fordult szembe: az angolok, a
hollandok és a magyarok. Mindegyikük jelleme szerint végezte. A hollandok lesunnyogtak a
pályáról, az angolok végül kiléptek az Európai Unióból, a magyarok maradtak, kiépítették
nemzeti szuverenitásuk védvonalait, amelyek mellett az utolsó pillanatig a túlerő minden
pergőtűzével szemben kitartottak.
A sors fintora, hogy Magyarországon akkor sikerült megbuktatni a szuverenista kormányt,
amikor az európai szuverenisták előre lendülnek. Fico tartja magát, a lengyelek mindjárt
visszatérnek, az olaszok jól állnak, Babiš már vissza is tért, Janša negyedszer újra
miniszterelnök, az Osztrák Szabadságpárt a kapuk előtt, az AfD előzi a CDU-t,
Franciaországot csak a patrióták menthetik meg a káosztól. A történelem iróniája, hogy a

2026.

A migránsok befogadását követelő Brüsszelnek véres fejjel kellett távoznia a Magyarország
elleni csörtékből. Nemcsak az eszmék, de igazolást adtak a gazdasági eredmények is. A
magyar gazdasági modell működött. Brüsszellel szemben is álltuk a sarat. Volt mit ünnepelni,
és volt miből ünnepelni.
Nőttek a bérek, az ország látványosan szépült, mindenki érezte, egyre inkább úgy élünk,
ahogy mindig is szerettük volna. Az élet magyar minősége nemcsak mélyülő nemzeti
érzéseket, erősödő identitást, a nemzetegyesítés felett érzett örömöt, hanem teljes
foglalkoztatást, emelkedő életszínvonalat, táguló lehetőségeket, növekvő fogyasztást,
halmozódó megtakarításokat, könnyebb életet és biztató anyagi távlatokat is jelentett. Éppen
úgy, ahogy akartuk: magyarnak lenni ne csak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is legyen.
A mai nyugati világ elrendezése nem kedvez a magyaroknak. Ha a magyaroknak előnyös
elrendezést akarunk, akkor hegyeket kell megmozgatnunk. És úgy tűnt, hogy a hit tényleg
hegyeket mozgat meg.
Ahogy haladtunk előre, egyre szaporodtak a konfliktusok. Egymás után jöttek szembe a
nehézsúlyú ellenfelek. Soros-féle progresszív-liberális NGO-hálózat, Brüsszel, az európai
nagytőke fajsúlyos csoportjai. De a dicsőséges hadjáratban nem volt vesztes csata. 2014-ben a
külföldi multik ránk küldték a Bajnai-féle régi baloldal és a liberális üzleti csoportok
szövetségét. Levertük őket.
2018-ban a Soros-hálózat pártvilág mögötti, irreguláris csapatai jöttek szembe. Fölényes
győzelmet arattunk. 2022-ben beszálltak, sőt élre álltak és ránk fordultak az amerikai
demokraták. Mint kés a vajban mentünk át rajtuk. Úgy tűnt, megállíthatatlanok vagyunk. Az
egész világ legyőzhetetlennek látott bennünket, négy egymást követő kétharmados parlamenti
többség, Európa legsikeresebb politikai szervezete, húsz éve kormányzó miniszterelnök. Ki ne
érezné magát verhetetlennek?
De a dicsőséges felívelésben a 2022-es év hatalmas törést hozott. A világjárvány évei is
szörnyűek voltak, ám onnan még sikeresen visszatértünk. A többi uniós országétól eltérő,

merőben egyedi magyar gazdasági válságkezelés kirobbanóan sikeres volt. Kanyarban
előztünk. De nem tudtuk, hogy a kanyar egy még szűkebb fordulóra vezet rá. Jött az
orosz–ukrán háború.
A háborút elleneztük. Az első pillanattól kezdve. A háború árt Magyarországnak, állandó
veszélyt jelent, aláássa az európai gazdaság alapjait, az egyébként is lejtmenetben vergődő
európai gazdaság számára felér egy tüdőlövéssel. Ráadásul Brüsszel még térden is lőtte
magát, és a lehető legrosszabb szankciós politikával Ukrajna oldalán beszállt a háborúba. Ez
pokolian nehéz helyzetbe hozta Magyarországot. Az európai gazdaság növekedése, benne a
magyaré is ellehetetlenült. A háborús gazdaságpolitika az égbe lökte az energiaárakat és az
inflációt.
Magyarország kitartóan ellenezte a brüsszeli szankciós politikát, és egyetlen uniós országként
semlegességet jelentett be az orosz–ukrán háborúban. Ezekkel a lépésekkel szemben minden
korábbi ellenfelünk egy táborba csoportosult. Az amerikai demokraták, a Soros-világhálózat,
Brüsszel, az ukránok, a globális nagytőke. Külön-külön is ólomsúlyúak, együtt pedig egy
nagyhatalomnak is sok lett volna, nemhogy Magyarországnak.
Ellenfeleink a 2022-es választási győzelmünk után szövetséget kötöttek a magyar kormány
megbuktatására és a miniszterelnök eltávolítására. A 2024-es európai választáson aztán
zászlót is bontottak.
(...)
A döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és
összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek =
vereség.
A gazdasági fellendülés elakadt, az infláció mellbevágó erejű volt. A kiválasztott társadalmi
csoportoknak juttatott támogatások nem tudták ellensúlyozni a gazdasági kilátások
szürkeségét. 11 százalékos minimálbér-emelés, 14. havi nyugdíj, két- és háromgyermekes
anyák adómentessége, fegyverpénz, célzott béremelések az állami alkalmazottaknak, Európa
legolcsóbb, 3 százalékos lakáshitele. Mindez, bár impozáns, de hatástalan, ha az emberek

általános gazdasági fellendülést követelnek. Ezt az igényüket kormányzati teljesítménnyel
nem tudtuk, betarthatatlan ígéretekkel pedig nem akartuk kielégíteni. Az utóbbi a
szuverenitásvédelem fundamentumának legfontosabb szabályát törte volna át.
Magyarország szuverenitását ugyanis csak együtt, a kormányzat és az emberek
összefogásával lehet megvédeni. Ez az ország adottságai, gazdaságának mérete,
nyersanyaghiánya, energiaszegénysége miatt szükségszerűen így van. Vagy együtt, vagy
sehogy. Teljesíthetetlen ígéretek esetén elkerülhetetlen az összeütközés az ország vezetői és az
emberek között. Ez megbontja a harci egységet, és könnyű prédává teszi Magyarországot a
külföldi erőcsoportok és hazai kiszolgálóik számára. És ekkor nemcsak egy választás vész el,
hanem az esély is arra, hogy a szuverenitásvédelmi szabadságharcunkat újrakezdjük, amikor a
csillagok állása ismét nekünk kedvez. Ezért szabály a nemzeti oldalon, hogy amit gondolsz,
azt kell mondanod, és amit mondasz, azt kell tenned.
2026-ban csak azt ígérhettük, hogy az elért eredményeket megvédjük, a biztonságot
garantáljuk, a Brüsszellel szembeni küzdelmet folytatjuk, a békepárti semlegességünket pedig
fenntartjuk. Ez a perspektíva azonban elvesztette vonzerejét. Még így is kitartott kétmillió-
négyszázezer honfitársunk, ami győzelemhez vagy szorosabb vereséghez is elegendő lehetett
volna. De belépett 10 százaléknyi olyan szavazó, aki korábban kívül maradt, de most a
változás eufóriája beszippantott, és a velünk szembeni utálat lelkesített. Így már a magyarok
nagy többsége nem volt partner. Úgy érezték, hogy a küzdelem folytatásához áldozniuk
kellene a pénzükből, az életszínvonalukból és gazdasági reményeikből. Úgy látták, ez már
nem éri meg nekik.
Több mint hárommilliónyian úgy látták, hogy ez már a politika túlzott betüremkedése az
életükbe. 
Hiába mondtuk, hogy a mi járművünk egy lejtőn áll. Az európai gazdaság hanyatlik, remény
sincs az európai fellendülésre, ezért ha félretesszük a szuverenitásvédelmi politikai és
gazdasági szabályokat, vagyis ha kieengedjük a kéziféket, a fizika törvényei szerint a

járművünk a lejtőn nem felfelé, hanem lefelé indul meg. Hiába. Több mint 3 millió
honfitársunk eufórikus állapotba került, és két hónappal a választások után még mindig abban
is van. Láttunk már ilyet, és tudjuk, mi következik.

Hiába volt köztudott, hogy a Brüsszelből delegált új miniszterelnök-jelölt maga testesíti meg a
kormányzóerő minden rossz vonását – annak erényei nélkül. Hiába, ő az egy fenékkel
egyszerre három felügyelőbizottságban ülő, örök VIP, az egyetlen ember az országban, aki
2010 óta minden kétharmadnak, immár az ötödiknek is örül, hiába a mentális terheltség
orvosilag nyilvánvaló ténye, a többség számára ez már mind nem számított, legyen végre
változás, csak jöjjön végre a felemelkedés, az EU-s pénzek képében érkező fényes és könnyű
jövő.
Így történt, hogy 3 millió 400 ezer magyar 16 év után az áprilisi fegyverletételt választotta. Mi
2 millió 400 ezer honfitársunkkal együtt a szabadságharc folytatása, a szuverenitás megvédése
mellett maradtunk. Sokan vagyunk, akik soha nem adjuk fel, ha a szabad és szuverén
Magyarország eszméjéről van szó.
Most nehéz szívvel, sértődés és harag nélkül kell együtt élni Magyarország és benne a saját
helyzetünkkel. Nem sértődhetünk meg, és nem haragudhatunk azokra az emberekre, akik
elfáradtak, akik feladták, akiket becsaptak, akiket felültettek a digitális gyűlöletkeltés
hullámvasútjára. Velük most még nincs dolgunk, csak annyit kívánhatunk, hogy kéz- és
lábtörés nélkül ússzák meg, amikor az eufória felhőiből a valóság kemény rögvalóságán kell
majd landolniuk. 

Jövő

Az európai államok kormányai sorra jelentik be a megszorításokat. Brüsszel minden pénzt
felemészt. Már a régen jól teljesítő államok – Németország, Franciaország, Hollandia – is
bajban vannak. Ukrajna viszi és darálja az európai emberek pénzét. Az eufória perceken belül
a múlté. Jönnek a liberális önkény jól ismert módszerei. Az alkotmányos intézmények elleni
rohamok. Jönnek a jobboldal elleni gyűlölethadjáratok, és jönnek a nemzetközi brigádok
csapatai. Ahogy Franciaországban és Németországban Le Penék és az AfD ellen,
Magyarországon is politikai fegyverként használják majd az igazságszolgáltatást és az állami
intézményeket a jobboldal ellen.
Mindhiába.
A szuverén Magyarország eszméjét nem lehet se kitörölni, se kiirtani. Olyan igazság ez,
amely nagyobb, mint a mi kis saját igazságaink. Fölénk magasodik. Magához emel, hűségre
kötelez. Fidesz, hit, hűség, bizalom.
Mi sohasem adjuk fel. Mi mindig itt leszünk. Voltunk, vagyunk és maradunk. Ez a mi hazánk,
és nincs nekünk másik. Ez a mi küldetésünk. Folytatni fogjuk. De ez már egy másik röpirat.
Isten óvja Magyarországot!