Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.11.

Tarlós keményen kicsontozta Karácsonyt az Inforádióban

Egy igazi profi higgadtságával elemezte a Főpolgármester az Inforádió Aréna című műsorában, mi mindent hordott, zagyvált össze Karácsony Gergely az elmúlt hetekben. Azt mondta, két eset lehetséges: Karácsony Gergely vagy szándékosan hazudik, vagy mint mindig, – súlyosan ismerethiányos, képtelen átlátni a fővárossal kapcsolatos feladatokat. És ez egy polgármesterjelölt esetében több, mint hiba. Bűn. Tarlós lényegében kicsontozta Karácsonyt.

Ahogy fogalmazott,

„az alkalmatlan Karácsony Gergely, ha hazugságon kapják mindig mindent ráfog valakire: vagy a Fideszre, vagy az MSZP-re vagy a jegyzőre, vagy a hivatalra vagy most már újabban az ellenzéki újságokra is.”

Úgy viselkedik, mint egy összezavarodott óriáscsecsemő.

Hazudott Karácsony akkor is, amikor azt állította, hogy Tarlós adóságokkal hagyta ott korábbi kerületét Óbudát. Tételesen cáfolta ezt a hazugságot, szó szerint idézte Bús Balázs óbudai polgármester közleményét:

„2006 végén Óbuda-Békásmegyer zárszámadása nem mutatott tartozást, az önkormányzatnak hitelállománya nem volt. Ez egyértelműen kiderül a képviselő-testület 2007. április 25-i ülésén elfogadott 19/2007. számú zárszámadási rendelet előterjesztéséből. A 2006-os költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet mellékletében nyilvánosan elérhető, a büdzsé beszámolóját felülvizsgáló független könyvvizsgálói jelentés megjegyezte: a 2006. évet az önkormányzat megtakarítással zárta”

De Karácsonyt a jelek szerint nem zavarják a tények. Tarlós higgadtan, de fejét csóválva megállapította:

Ilyen siránkozós, kéztördelős, hazudozós kampány még sosem volt, mint amilyet Karácsony Gergely folytatott.”

A fővárosnak nincsenek működési hitelei, míg a Karácsony Gergely vezette Zuglóban kétmilliárdos lyukak vannak, működési hitelek tartják életben a kerületet – hívta fel a figyelmet Tarlós István. Zugló számláján úgy lehet 4 milliárd forint, hogy a főváros éppen most utalt át a kerületnek 3,8 milliárd forintot.

„Karácsony a gazdasági adatokat a maga primitív, rosszindulatú módján interpretálja” - mondta Tarlós István.

Tarlós István határozottan megcáfolta azt a hazugságot is, amit Karácsony Gergely az Indexen adott elő. Megismételte, hogy a hármas metró kocsijainak felújítására írtak ki pályázatot, ez egyértelműen kiderül a hivatalos papírokról. Arról, hogy az alkalmatlan zuglói polgármester sajtóhibával magyarázta a hazugságát, Tarlós István ezt mondta:

„Karácsony Gergely mindig mindent ráfog valakire: vagy a Fideszre, vagy az MSZP-re vagy a jegyzőre, vagy a hivatalra vagy most már újabban az ellenzéki újságokra is.”

Súlyosan felelőtlenül viselkedik Karácsony akkor is, amikor a patkányhelyzettel riogat.

„Ha nagyon akarnám, Karácsonyt fel lehetne jelenteni közveszéllyel fenyegetés miatt – mondta Tarlós a zuglói polgármester patkányirtással kapcsolatban tett megjegyzéseire.”

A kampányban Karácsony ráadásul össze-vissza, felelőtlenül ígérgetett.

„Mindennap kiállt egy utcasarokra, és elismételte ugyanazt az 5-6 teljesíthetetlen ígéretet.”

A mindig mindenbe belezavarodó Karácsony azt sem tudta például, merre van Csepel.

 

„Karácsony végiggondolatlan tervei 13-18 milliárdos kiadásokat okoznának a működési költségvetésnek, amely most nullszaldós – mondta Tarlós István az alkalmatlan zuglói polgármester kampányígéreteiről.

Ahogy fogalmazott:

„Ennél keményebb kampányban már volt részem, ennél erkölcstelenebb, mellébeszélőbb, valótlanságokat hangoztatóbb kampányban azonban még nem...”

Szerencsére a tények makacs dolgok, Tarlós István főpolgármestersége alatt Budapest nemzetközi elismertsége soha nem látott szintre emelkedett.

„Megkaptuk az Európa legjobb úti célja kitüntetést, azzal az indoklással, hogy ezt az elmúlt tíz év eredményei alapján értük el. A velünk nem éppen baráti Economist listáján Budapest lett Kelet-Európa legélhetőbb városa, 2010 óta 20 helyet javítottunk a listán. És ez a lényeg.” – zárta az interjút Tarlós István főpolgármester.  

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek