Létrehozva: 2020.04.28.

Svédországban nem csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, egyre több a lövöldözés

Bár a világon mindenütt csökkent az elkövetett bűncselekmények száma a koronavírus járvány miatt, Svédországban nem ez a helyzet. Ami összefügghet az ottani laza előírásokkal is.

A svéd rendőrség adatai szerint bár a koronavírus-járvány egyik pozitív hatása, hogy a drogbiznisz teret veszített, a probléma mégsem oldódott meg, hiszen a hivatásos bűnözők továbbra is harcban állnak egymással, talán éppen a kisebb piac felosztásáért. Az SVT, a svéd köztévé tudósításai szerint a csökkenő piacon felerősödött a verseny a bandák között, ami magyarázhatja a lövöldözések számának emelkedését. Christoffer Carlsson kriminológus hozzátette, hiba lenne elfelejteni, hogy a korlátozások miatt az egyes bandák már versenyeznek a vásárlókért vagy éppen elkezdik a régi tartozások behajtását. A lövöldözések növekedéséhez az is hozzájárulhat, hogy a média és a kormány figyelme is a járványra irányul és a bűnözés kikerült a reflektorfényből. Carlsson szerint ezzel a rendőrök feladatai is sokszorozódtak és a hatóságok általában sokkal leterheltebbek, amivel a bűnözők is tisztában vannak és kihasználják a rendőrség „sebezhetőségét”. Január 1 és április 15 között 86 lövöldözésről számoltak be a hatóságok, melyek közül 32 esetében sérülés, és 15 esetében haláleset is történt, ami az utóbbi szám kivételével növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest. A rendőrség ennek ellenére azonban úgy látja, hogy intézkedései a bűnözés felszámolására sikeresek és a drogkereskedelem csökkenését sem a járványnak, hanem munkájuknak tudják be. A bűnözés növekedéséhez hozzájárulhat egy furcsa intézkedéssorozat is. Svédországban lezárták a reptereket a koronavírus miatt, ezért nem tudják folytatni az illegális bevándorlókkal szemben kezdeményezett kitoloncolásokat. A hatóságok bejelentették, hogy ezért a letartóztatott migránsokat folyamatosan szabadon engedik. Ulrica Granberg, a határőrség bergslageni parancsnoka a Sveriges Ráióban elmondta, hogy az előzetes letartóztatásban kitoloncolásra váró illegális bevándorlókat nem tudják hazaküldeni a járvány miatti határzárak következtében, azonban lassan lejár az időkeret, amin belül fogva tarthatják őket. Hozzátette, hogy számos ilyen bevándorló vár a szabadulásra a rendőrségen. Ráadásul a határzárak miatt az anyaországok sem tudják befogadni a migránsokat. Granberg rámutatott továbbá, hogy semmi garancia nincs, hogy a szabadlábra helyezett bevándorlók nem kezdenek el bujkálni a rendőrség elől, ami tovább nehezíti az újbóli elfogásukat. „Igen, ez valószínűleg egy azonnali kockázat”, erősítette meg a határőrtiszt. A Delmi migrációs kutatócsoport arra is rámutatott, hogy a svédországi illegális bevándorlók kitoloncolása sosem volt prioritása a kormánynak és egyes bevándorlásért felelős tisztviselők azt is megkérdőjelezik, hogy mi értelme van egyáltalán hazaküldeni a migránsokat az anyaországukba. A Najwyzszy Czas arról is beszámol, hogy egyes baloldali politikusok, mint Daniel Riazat, aki maga is iráni bevándorló, még felhívást is intézett a svédekhez, hogy bújtassák el az illegális migránsokat a rendőrség elől. Nagy felháborodást keltett, hogy olyan dalt tettek közzé a közösségi médiában a Svédországban élő migránsok, amiben a svédeket gúnyolják ki és a saját hatalmukat reklámozzák. A naiv svédeken gúnyolódnak, akik elhiszik amikor a migránsok önmagukat kísérő nélküli kiskorúnak adják ki, miközben a valóságban már régen betöltötték a 18. életévüket. De rövidesen átveszik a hatalmat Svédországban a migránsok, közülük is inkább a fiatalabb korosztály, hirdetik magukról a zenés videó keretében, ahol egyenesen viccet csinálnak abból, hogy a hatóságok „hülyék, mert elhiszik nekik, hogy még kiskorúak”. Közben a valóság az, hogy ők már régen átlépték a felnőtt korhatárt. A Samhällsnytt svéd portál szerint a dal szövege arról szól, hogy a fiatalok, mint állítólagos menedékkérők eluralták már a svéd utcákat, ahol főleg drogot árulnak. A felvételen arról is szó esik, hogy valakinek a fejéhez teszik a pisztolyt, és majd ők döntik el, hogy meghúzzák-e a végül a ravaszt.

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

life.hu

Anna Nicole Smith lánya már 17 éves - Így néz ki most Dannielynn Birkhead

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal