Létrehozva: 2021.09.15.

Soros György nem nyugszik, átalakítja az alapítványok pókhálóját

Soros György bevándorláspárti spekuláns átalakítja a Nyílt Társadalom Alapítványokat.

Valójában arról lehet szó, hogy Soros már készül a magyar és a lengyel választásokra, és azért alakítja át az alapítványait, mert arra törekszik, hogy minél hatékonyabban tudja befolyásolni a Közép-Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú két választás végkimenetelét.

Arról ír a baloldali Népszava a szintén baloldali New York Times vasárnapi cikkére hivatkozva, hogy Soros György átszervezi a Nyílt Társadalom Alapítványokat (Open Society Foundations-OSF). Papíron a hirtelen jött átszervezésre a magyarázat a következő: „az erősödő tekintélyelvűség elleni küzdelemre kívánnak összpontosítani„.
A témával kapcsolatosan nyilatkozott a New York Timesnak a Soros-alapítvány új vezetője, a brit Lord Mark Malloch-Brown. Szerinte „a milliárdos sokáig úgy ítélte meg, hogy a világ a nyitott, sokszínű társadalom felé halad, ám már látja, hogy a folyamat elakadt, ezért gondolja úgy, hogy lépni kell. Jön fel az autokrácia, a civil társadalmak sokfelé mélyen megosztottak. Éppen ezért stratégiai döntés kell a visszaverésükhöz”. Szerinte a Soros-alapítvány három évvel ezelőtt „távozni kényszerült„ Magyarországról. A valóság ezzel szemben az, hogy az OSF önként döntött úgy, hogy Berlinbe költözik. Malloch-Brown hozzátette: Soros György addig kíván cselekedni, amíg még bele tud szólni a dolgokba, hiszen már elmúlt 91 éves. A Soros-alapítvány új vezetője arról is beszélt, hogy az átmenet idején bizonyos támogatásokat leállítanak. Malloch-Brown felhívta rá a figyelmet: az új rendben nagyobb döntési jogkörhöz jutnak a regionális irodák és több pénzt is kapnak a bő egymilliárd dolláros költségvetésből. Az alapítvány vezetője azt viszont kénytelen volt elismerni, hogy a „változások” feszültséget váltottak ki a szervezeten belül, részben mert a „reformokról„ nem kérdezték meg a hierarchiában alacsonyabb szinten dolgozó szakembereket, részben pedig, mivel a változások elbocsátásokkal járnak együtt. Nagyjából150 embert fognak Sorosék utcára tenni.

A magyar és a lengyel választások miatt szervezhetik át a Soros-alapítványt

Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok átalakítása mögött rejlő valódi ok az, hogy Sorosék még az eddigieknél is nyíltabban be akarnak avatkozni a választási kampányokba, komolyan befolyásolva ezáltal a voksolások végkimenetelét. Márpedig Sorosék szempontjából nézve (is) két olyan választás lesz az elkövetkezőkben, amelyek meghatározóak lesznek Közép-Európa jövője szempontjából. Az egyik a 2022 tavaszán esedékes magyar országgyűlési választás, a másik pedig a 2023 őszére tehető lengyel parlamenti választás. A Soros-alapítvány vezetője nem véletlenül emelte ki nyilatkozatában Magyarországot, ugyanis hazánk lehet a „megújult” Open Society Foundations munkatársai számára az első küzdőterep. Ezért jutnak nagyobb döntési jogkörhöz a regionális OSF-irodák, és ezért kaptak még több pénzt a több mint egymilliárd dolláros költségvetésből. A magyar (és vélhetően a lengyel) választási kampányba való beavatkozást nagy valószínűséggel a berlini regionális irodából fogják koordinálni. Sorosék jóvoltából tehát a magyarországi baloldal (ide értve az álcivil szervezeteket és a sajtóorgánumokat) eddig soha nem látott anyagi forrásokhoz juthat.
origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nocsak, még a Le Monde szerzője is elugrott a közeli Debrecenbe, hogy megcsodálja Magyar Pétert

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában