KÜLFÖLD

Salvini: ma a baloldal helyett a jobboldal áll a szegények oldalán

A nép által választott miniszterelnököt, a járványban elszegényedett rétegek segítését és az illegális migráció leállítását sürgették az olasz jobboldali pártok a Róma egyik központi terén rendezett szombati tüntetésükön.
  • Szerző: M.M.

Az Együtt Olaszországgal a munkáért! feliratú színpadon Giorgia Meloni, a jobboldali radikális Olasz Testvérek (FdI) elnöke kijelentette, a jobbközép a járványban elszegényedett és ezért szavukat az utcákon hallató olaszokat képviseli, miközben Giuseppe Conte kormánya a hatalmi palotákba zárkózott. „Szabad választásokat!”- skandálták a tüntetők.

A V4NA hírügynökség tudósítása szerint Meloni beszédében közölte: „Mi vagyunk Olaszország, mi vagyunk az olasz nép. A kormánynak fogalma sincsen, hogyan állítsa talpra a gazdaságot, és fél a munkát és megélhetést sürgető olaszoktól.” Meloni hozzátette: a járványra hivatkozva a kormány bezárta az iskolákat, bíróságokat, templomokat, de „a szájmaszk kötelező viselésével sem fogtok tudni bennünket elhallgattatni”.

Megjegyezte, az olasz baloldalnak fontosabb az illegális bevándorlók letelepítése, mint az olaszok segítése. A pénzügyi szigort követelő Európai Uniónak azt üzente, a holland adóparadicsomok lopják el az olaszok megtakarított pénzét.

Matteo Salvini, a Liga vezetője a több ezres tömeg előtt győztes csapatnak nevezte a jobbközép pártjait, amelyek készen állnak a kormányzásra. Salvini szerint a baloldalnak észre kell venni, hogy a kommunizmus véget ért, és ma a baloldal helyett a jobboldal áll „az utolsók, az elfeledettek” oldalán.

A Liga vezetője a határok lezárását sürgette az illegális bevándorlók előtt, hangsúlyozva, hogy modern rabszolgákként használják őket. „Befogadjuk azokat, akik dolgoznak, tisztelik a kultúránkat, de akik elutasítják a feszületet, a betlehemet, a rózsafűzért, azoknak sajnálom, de kívül tágasabb” – mondta.

Salvini a baloldali kormány „segélyrendszerű gazdasági politikája” helyett munkahely-teremtési programot vázolt. Kifejtette: meg kell tölteni gyerekekkel az olasz bölcsőket, mivel a családok gazdasági válságtól való félelmei miatt jövőre több lesz a halálozás, mint a születés.

Antonio Tajani, a konzervatív Hajrá Olaszország párt alelnöke beszédében azt hangoztatta, hogy a budapesti srácok a mai napig az európai szabadságért vívott küzdelem jelképeinek számítanak.

Tajani kijelentette, 2008-ban Silvio Berlusconi volt az utolsó kormányfő, akit a választók, nem pedig hatalmi paktumok tettek meg miniszterelnöknek. „Ezért kellett bíróság elé állítani, hamisan adócsalással elítélni és kizárni a parlamentből Berlusconit” – állította Tajani. Hozzátette: az ügyészek ugyanezt teszik most a migrációs politikáért vizsgálat alá helyezett Matteo Salvinivel.

A pártlogók nélküli, de annál több olasz zászlót lobogtató megmozdulás a második jobboldali demonstráció Olaszországban a járványkorlátozások enyhítése óta. A jobbközép ezzel megindította a szeptemberi tartományi választások kampányát. A tüntetés leggyakoribb jelszava a „szabadság” volt, ami a Berlusconi vezette, a korábbi parlamenti választásokon többször győztes jobbközép Szabadság Népe koalíciót idézte.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?