RETRO RÁDIÓ

Gyurcsány-fiókák állnak Karácsony mögött

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 05. 04. 15:45

Gyurcsány csapata szabályosan körbevette a főpolgármestert.

Például az első számú Gyurcsány-fióka, a milliárdos Mártha Imre.

Már a Gyurcsány–Bajnai-korszakban is fontos állami nagyvállalatok irányítását bízták Mártha Imrére, aki a Karácsony Gergely vezette Városházán is hasonló feladatot kapott a Budapesti Közművek vezérigazgatójaként. Ebben a szerepben a Mártha elsősorban a botrányaival és a luxus életvitelével hívta fel magára a figyelmet.

 

Fotó: Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Mártha Imre nemrégiben azt nyilatkozta egy interjúban, hogy színtiszta piaci működésben hisz. Ám minden bizonnyal nem ezen elvei (?) miatt kapta meg a Budapesti Közművek Zrt. (BKM) vezérigazgatói székét a Karácsony Gergely-féle Városházán, hanem mert megbízható kádert látott benne a baloldal. Hasonlóképpen Gyurcsány Ferenc kormányzása idején Mártha a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) vezérigazgatói székét foglalhatta el. Utóbbi kinevezés előzménye volt, hogy Mártha a második Gyurcsány-kormány megalakulásától kezdve éveken keresztül asszisztált azokhoz az energiaügyi megszorításokhoz, amelyeket Gyurcsány Ferenc és szövetségesei a 2006-os választási kampányban még kézzel-lábbal tagadtak.

Gyurcsány embere - Mártha Imre
Gyurcsány embere: Mártha Imre (Forrás: Képernyőkép)

A belső ember

Így tehát 2008 májusában az addig vezérigazgató-helyettesként tevékenykedő Mártha Imre lett az MVM Zrt. vezérigazgatója. Még a balliberális Népszabadság is méltatta az üzletembert a kinevezése előtt: „Mártha Imre a fia­tal közgazdász-generációhoz tartozik, aki mostanra – szintén »belső emberként« – nemcsak az MVM vezérigazgató-helyettesi, hanem az MVM nagykereskedelmi leányvállalatának vezérigazgatói tisztségét is betölti. Az utóbbi időkben a politikai kapcsolattartás szintjén, de legfőképpen a nyilvánosság előtt már rendre ő képviselte a cégcsoportot.” A megszorítópolitikát vezérigazgatóként is folytatta Mártha, aminek az eredménye – a Privátbankár összesítése szerint –, hogy a 2006 és 2010 közötti időszakban 61,5 százalékkal emelkedtek a háztartási energiaárak, a baloldali kormányzás nyolc esztendeje alatt pedig duplázódott az áramár.

Az MVM vezérigazgatójaként Mártha Imre láthatóan igyekezett meghálálni a bizalmat Gyurcsányéknak. A PestiSrácok-on 2014-ben megjelent cikk szerint Gyurcsány egykori kommunikációs vezetőjének, Szigetvári Viktornak a cége milliókat keresett a paksi bővítés farvizén 2008–2009-ben. „A Bajnai Gordon-féle Együtt–PM jelenlegi társelnöke – a Szonda Ipsos két vezetőjével együtt – 2007-ben hozta létre a Szigetvári és Társai Kommunikációs Kft.-t, amely 2008 augusztusában bruttó 2,7 milliós, majd 2009 márciusában bruttó 2,8 milliós – összesen bruttó 5,5 millió forintos – megbízást kapott a Magyar Villamos Művektől. A szerződéseket Szigetvári Viktor, illetőleg a villamos művek akkori vezérigazgatója, Mártha Imre írta alá” – számolt be róla a hírportál. 

 

Paks II ügyében is Gyurcsányék álláspontja mentén alakult a véleménye

Itt érdemes megjegyezni, hogy 2009-ben Mártha még támogatta a Paks II projektet, s az orosz fél mint kivitelező megbízása ellen sem volt kifogása. Ám az évek során egyre inkább „bővítésellenes” álláspontot kezdett képviselni, azzal párhuzamosan, ahogy a baloldal kormányellenes kampányként tematizálta ezt a projektet. Egy 2016. májusi interjúban például azt mondta: „Paks II ugyan kell nekünk, de az időzítésen érdemes gondolkodni”, 2021-ben, az Indexnek adott interjúban viszont már a fejlesztés teljes leállítását is felvetette.

Bár a 2010-es években Mártha Imre visszatért a magánszektorba (egyebek mellett az Invitel távközlési csoportot vezette operatív főigazgatóként) az egyre többet politizáló cégvezér végül – még a Karácsony–Gyurcsány-féle fővárosi kinevezés előtt – a baloldali pártok közelébe került. Nevezetesen, amikor 2018-ban az MSZP, a DK és a Párbeszéd a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába jelölte, de az erről döntő parlamenti bizottság nem támogatta a jelölést. 

A Budapesti Közművek vezérigazgatójaként Mártha elsősorban a botrányaival és a luxus életvitelével hívta fel magára a figyelmet. Bár a tavaly októberi, három napig tartó kukássztrájk során Mártha személyesen ment tárgyalni a fizikai dolgozókhoz, nem sikerült megtalálnia velük a közös hangot. A kukásküldöttség egyik megjegyzése kellően érzékeltette a helyzetet: szerintük Mártha aznap viselt ruhái annyiba kerülhettek, mint az ott ülő alkalmazottak több havi fizetése. A húrt nem lehetett tovább feszíteni, a pénztelenségre hivatkozó Karácsonyék három nap után megegyeztek, ennek részeként bruttó kétszázezer forintos rezsitámogatást és 120 ezer forintos karácsonyi ajándékot kínáltak fel a kukásoknak.

Nyomozás a BKM-nél

A Mártha Imre vezette BKM finoman szólva sem nevezhető rendben működő vállalatnak, jelenleg nyomozás is zajlik a cég körüli egyik botrányos ügyben. Csalás bűntettének gyanújával a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot Tényi István feljelentése alapján. Mint megírtuk, a lapunkhoz eljutott belső vizsgálati megállapítások több komoly mulasztásra utalnak. Az egyik ilyen eset a fővárosi temetői zöldterület fenntartási munkáival kapcsolatos: a feladattal a BKM-hez tartozó temetkezési főigazgatóság ugyanis olyan kertészeti céget bízott meg, amely a feladatát nem teljesítette, ugyanakkor a Harmat Kert Kft. valótlan teljesítési igazolásait elfogadták. 

Ingatlanspekulációk – Mennyi Mártha fizetése?

Mindeközben Mártha leginkább a privát ingatlanspekulációiról, valamint a családi cégének a tengeren túli terjeszkedéséről beszél a nyilvános szereplései alkalmával, s a Facebook-oldalán is az extravagáns életvitelével kérkedik. Bár a Prisztás Józsefnek, a magyar alvilág néhai meghatározó alakjának a villájában lakó Mártha ingatlanvagyona akár a tízmilliárd forintot is meghaladhatja, meg sem fordult a közművezér fejében, hogy lemondjon arról a csaknem nyolcmillió forintos prémiumról, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester irányzott elő számára az idei évre. 

A másik Gyurcsány-felügyelő Karácsony mellett Gál J. Zoltán, a Gyurcsány-kormány szóvivője.

Noha Gál J. Zoltán a fővárosi pozíciójának hivatalos megnevezése szerint Karácsony Gergely stratégiai főtanácsadója, úgy tudni, hogy az egykori szocialista kormányszóvivő valójában inkább felügyeli a főpolgármester munkáját. Gál J. e szerepének érdekes árnyalatot ad a Gyurcsány Ferenccel évtizedekkel ezelőtt kialakított jó nexusa, valamint az, hogy utóbbi még a hatalmat is az ő közbenjárásával csavarhatta ki Medgyessy Péter kezéből 2004-ben.

 

null

Forrás: Gyurcsány Ferenc és Gál J. Zoltán MTI Forrás: MeH

 

Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb embere a Városházán Gál J. Zoltán, egykori szocialista kormányszóvivő. A Karácsony Gergely 2019-es kampányát vezető politikus a választás óta a főpolgármester stratégiai főtanácsadójaként működik, ám ebben a pozícióban valójában inkább felügyeli Karácsony munkáját. Sőt úgy tudni, hogy a beszédei mellett még a Facebook-posztjait is ő írja.

Gyurcsány embere: Gál J. Zoltán
Gyurcsány embere: Gál J. Zoltán -Fotó: MTI/Kovács Attila

Szemlőhegyi úti protekció

Gál J. apja, Gál Zoltán az MSZMP-ben, valamint annak utódpártjában egyaránt meghatározó figura volt, s kifejezetten jó kapcsolatot ápolt többek között Apró Piroskával (Gyurcsány Ferenc anyósával) is, aki az 1990-es években sok szálat mozgatott a baloldalon. A szülői nexus révén Gál J. Zoltán is a Gyurcsány család bizalmába férkőzött, ezzel alapozva meg politikai karrierjét: a 2002-es választást követően két cikluson át volt parlamenti képviselő. A Medgyessy-adminisztrációban a kormányzati kommunikáció irányításáért felelt, mígnem kiderült, hogy információkat szivárogtatott Gyurcsánynak. Bár ekkor elvesztette az állását, hamarosan a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkáraként térhetett vissza a kormányba, amikor 2004-ben Gyurcsány megkaparintotta Medgyessytől a miniszterelnökséget. 

A komoly bakik ellenére is maradt befolyása Gál J.-nek

Gál J. 2006 nyarától kabinetfőnökként tevékenykedett Gyurcsány mellett, ezenkívül a kommunikációs részleget is vezette. Ebből az időszakból több nagyobb fiaskó is fűződik a nevéhez: Gál J. volt a kabinetfőnök a 2006. augusztus 20-i vihart követő tragédia idején is, amikor a tűzijáték felelőtlen szervezése miatt többen meghaltak. Végül 2008 januárjában távozott kabinetfőnöki posztjáról. Ennek ellenére befolyását megőrizte a baloldalon, 2010 és 2017 között a Vasárnapi Hírek című hetilap főszerkesztője volt, a lapot Gyurcsány szolgálatába állítva.

Gyurcsányi szólamok

Mindebből nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy Gál J. – finoman szólva – Gyurcsány érdekeire is tekintettel végzi a munkáját a Városházán. Egy ide illő érdekes adalék, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti bemutatkozó beszédében – amelyet minden bizonnyal Gál J. írt – egyre-másra köszöntek vissza Gyurcsány Ferenc 15 évvel korábbi beszédfordulatai. 

Etikai kérdések

Etikai kérdéseket is felvető fiaskótól sem maradt mentes Gál J. Zoltánnak a Karácsony hivatalát kiszolgáló kommunikációs tevékenysége. A koronavírus-járvány első szakaszában derült ki, hogy egy olyan levélnek is a stratégiai főtanácsadó volt a szerzője, amelyről a fővárosi vezetés azt állította, hogy azt a pandémia által súlyosan érintett Pesti úti idősotthon vezetője írta. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.