Létrehozva: 2020.11.02.

Ők nem szavazták meg a mai járványügyi szigorításokat

A parlament a múlt héten újabb törvénycsomagot fogadott el, ami segíti a járvány elleni küzdelmet. Hétfőtől szigorítások léptek életbe, de a baloldali pártok továbbra is gáncsolják a védekezést, a szigorítást sem szavazták meg.

A képviselők 117 igen szavazattal, 23 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnökséget vezető miniszter járványügyi változtatási javaslatait.

A baloldali pártok viszont továbbra is akadályozzák a védekezést azzal, hogy a szigorítást sem szavazták meg. Összegyűjtöttük azoknak a képviselőknek a nevét, akik nem szavazták meg az eredményes védekezéshez szükséges intézkedéseket.

Nemmel szavazott képviselők:

Ander Balázs Jobbik

Csányi Tamás Jobbik

Dudás Róbert Jobbik

Dr. Gyüre Csaba Jobbik

Jakab Péter Jobbik

Kálló Gergely Jobbik

Nunkovics Tibor Jobbik

Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik

Stummer János Jobbik

Szilágyi György Jobbik

Z. Kárpát Dániel Jobbik

Arató Gergely DK

Bősz Anett DK

Hajdu László DK

Dr. Oláh Lajos DK

Sebián-Petrovszki László DK

Varga Zoltán DK

Varju László DK

Demeter Márta LMP

Hohn Krisztina LMP

Schmuck Erzsébet LMP

Ungár Péter LMP

Szabó Szabolcs független

Tartózkodott:

Dr. Steinmetz Ádám Jobbik

Bangóné Borbély Ildikó MSZP

Dr. Gurmai Zita MSZP

Dr. Harangozó Tamás MSZP

Dr. Hiller István MSZP

Korózs Lajos MSZP

Molnár Gyula MSZP

Szabó Sándor MSZP

Dr. Szakács László MSZP

Tóth Csaba MSZP

Dr. Varga László MSZP

Burány Sándor Párbeszéd

Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd

Tordai Bence Párbeszéd

Dr. Apáti István független

Bana Tibor független

Bencsik János független

Dúró Dóra független

Farkas Gergely független

Ma életbe lépett a maszkviselésre vonatkozó új szabályozás

Már az éttermekben, vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken is maszkot kell viselni – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-vel.

A közlemény szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy étteremben addig maszkot kell viselni, amíg az asztalhoz ér vagy onnan felállva mosdóba megy a vendég, de levehető a maszk az asztalnál ülve.

Olyan vendéglátóhelyeken, büfékben, szórakozóhelyeken, ahol állva, illetve bárpultnál fogyaszt valaki ételt vagy italt, kizárólag a fogyasztás időtartamára leveheti a maszkot, de ha csak beszélget éppen, akkor viselnie kell – emelték ki.

Azt kérik, hogy mindenki tartsa be a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, hiszen most ez a védekezés legfőbb eszköze, így lehet megóvni mások egészségét is.

Hangsúlyozták, hogy a szabályok betartatásáért a vendéglátóhely, az üzlet üzemeltetője is felelős. Attól a vendégtől, aki felszólítás ellenére sem veszi fel a maszkot, a kiszolgálást meg kell tagadni, és fel kell szólítani a helyiség elhagyására.

Emellett – a már korábban is hatályban lévő szabályoknak megfelelően – továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, a színházakban, a taxikban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, a szabadtéri és a sportrendezvényeken is.

A maszkviselésre vonatkozó szabályok betartatását a rendőrség is ellenőrizheti, és az üzletet, vendéglátóhelyet, ahol nem tartják be, bezárattathatja – áll a KTK közleményében.

 

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában