Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.04.20.

Országos rendőri akció: lerohanták a magyar nőket futtató bandát

Nemzetközi összefogás során buktak le a magyar nõket külföldön futtató emberek.

Üzletszerű kerítés és más bűncselekmények miatt nyomoznak R. János és társai ellen. A 47 éves férfi bűntársával, a 41 éves M. Ibolyával 2017 júliusától szervezte magyar nők utaztatását Svájcba. A nőket külföldön prostituáltként dolgoztatták.

A bűnszervezet tagjai szerezték a kuncsaftokat és ők szállították az ügyfelekhez is a lányokat. A megkeresett pénz nagy részét elvették a prostituáltaktól, ebből tartották el magukat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyben együttműködött a svájci rendőrökkel is. A nyomozók végül kedden több magyarországi helyszínen tartottak összehangolt akciót. Nyírteleken elfogták R. Jánost és M. Ibolyát, Tát településen pedig a 32 éves V. Gergőt, aki a lányokat külföldre fuvarozta.

Az elfogottakat kihallgatták, majd R. Jánost és M. Ibolyát őrizetbe vették és előzetes letartóztatásukat kérték, amelyet a bíróság elrendelt. V. Gergő a nyomozás során szabadlábon védekezik.

A Bern Kantoni Rendőrség két magyar és egy svájci állampolgárral szemben folytat büntetőeljárást, akiket már korábban őrizetbe vettek. A külföldi hatóságok két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba tettek, egy személy ellen pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el - számolt be a police.hu.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon