NÍNÓ

Nem engedték be a kocsisorba, brutális dolgot művelt

Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egyszer fejbe rúgta annak az autónak az utasát, amelyik nem engedte be a sorba az Erzsébet körúton.
  • Szerző: Ripost

Csütörtökön kora este Budapesten a VII. kerületi Erzsébet körúton két fiatal lány egy Hondával araszolt a forgalomban, amikor egy Mitsubishi hirtelen eléjük vágott és keresztben megállt előttük. Az autót vezető férfi átkiabált a két nőhöz és megfenyegette őket. A sofőr azt akarta elérni, hogy beengedjék a sorba. Miután ez nem történt meg, a Mitsubishi sofőrje méterekkel odébb a dugóban a Honda mellé állt, kiszállt, feltépte a másik gépkocsi ajtaját és egyszer fejbe rúgta az anyósülésen utazó egyetemista lányt, majd elhajtott. A fiatal nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, azonosították a Mitsubishi sofőrjét, és keresték. A férfi végül 2019. szeptember 27-én 11 órakor feladta magát a VII. kerületi Rendőrkapitányságon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 45 éves budapesti R. Zsolt ellen. A rendőrök a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​