RETRO RÁDIÓ

Fordulat az eltűnt Maddie ügyében: Durva dologgal vádolták meg a szülőket

Fordulat az eltűnt Maddie ügyében: Durva dologgal vádolták meg a szülőket
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 08. 23. 20:50

Mindössze néhány nappal azután, hogy házkutatást tartottak a Maddie megölésével gyanúsított Christian Brueckner németországi házában.

Aljas becsületsértést követett el a 2007-ben eltűnt Maddie McCann szüleivel szemben a nyomozás egykori vezetője. Nem először és talán nem is utoljára.

Fotó: Twitter

A Mirror szerint Goncalo Amaral megismételte korábbi hamis állításait, és azzal vádolta meg Kate és Gerry McCannt, hogy valójában ők a fő bűnösök a kislány eltűnésében.

A 61 éves exrendőr most komoly jogi csatába keveredett a kis Maddie szüleivel, ugyanakkor meg van arról győződve, hogy a kislány rejtélyes eltűnése nem más, mint színjáték.

Mindeközben nemrég házkutatást tartott a rendőrség a Madeleine McCann elrablásával és megölésével gyanúsított Christian Brueckner németországi házában. A hatóság ugyanis bejelentést kapott, hogy a ház alatt egy pincét ásott a férfi. Egy ismerősének azt mondta, szeretne ott „egy hangszigetelt börtönt kialakítani, olyat, mint amiben Josef Fritzl 24 éven át fogva tartotta Elisabeth Fritzlt”.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.