Létrehozva: 2020.06.05.

Újabb templomot vertek szét a migránsok Görögországban!

Rövid időn belül ez már a harmadik eset, amikor az illegális bevándorlók egy keresztény kegyhelyen vezetik le agresszív hajlamaikat.

Illegális bevándorlók egy agresszív csoportja csütörtökön szétvert egy apró ortodox templomot az egykor szebb napokat is megélt görögországi Leszbosz szigetén – írja a Greek City Times angol nyelvű görög hírportál.

A lap értesülései szerint a templom elleni támadást afgán migránsokból álló bandák tömegverekedése előzte meg. A bevándorlók először egymást püfölték, majd a haragjukat egy hősi halált halt katonáknak emléket állító templom ellen fordították. A beszámolók alapján kövekkel bedobálták a kegyhely ablakait, és ortodox ikonokat rongáltak meg.

Az Égei-tenger keleti medencéjében, Törökországtól mindösszesen pár kilométerre található Leszboszon nem ez az első ilyen incidens az elmúlt időszakban. Márciusban a Moriában található Szent György-templomot forgatták fel az illegális bevándorlók, miután lázadás tört ki a szigeten található befogadóközpontban. Májusban pedig a Szent Katalin-templomba törtek be a bevándorlók, ahol megszentségtelenítették a ortodox ikonokat, az oltárt felgyújtották, illetve a templom berendezését súlyosan megrongálták.

„Nagyon szörnyű, és nagyon veszélyes az, ami az elmúlt négy hónapban Leszbosz szigetén történt. Ezek a támadások szerintem szervezettek és egyértelműen a templomok ellen irányulnak” – fogalmazott a görög sajtónak Makis Pavlellis helyi lakos.

A migránsok által korábban megrongált leszboszi templomok újjáépítéshez egyébként a magyar kormány 30 ezer euróval (10 millió forint) járult hozzá a Hungary Helps Program keretein belül. A támogatásról szóló miniszterelnökségi nyilatkozat szerint Magyarország határozottan kiáll a vallásszabadság és a keresztény kultúra védelme mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren