KÜLFÖLD

Terrortámadás a benzinkúton: dinamittal robbantottak

Két maszkos alak rohanta le a görögországi benzinkutat, a tartályok mellé dinamitot pakoltak - a lehető legtöbb embert akarták megölni.
  • Szerző: Ripost

Dinamittal próbáltak meg felrobbantani ismeretlen támadók egy benzinkutat Görögországban kedden hajnalban. A biztonsági óvintézkedéseknek köszönhetően azonban a tartályok nem robbantak be, és így senki nem sérült meg.

 

Mihalisz Kiuszisz, a benzinkút tulajdonosa, aki egyben a görög benzinkutasok szövetségének elnöke is, elmondta: a támadók célja az volt, hogy embereket öljenek, és csodával határos, hogy mindannyian sérülés nélkül úszták meg a merényletet.

A robbantás hatására csak a töltőcsapok kaptak lángra, de a tűzoltók mindent el tudtak oltani. Kiuszisz a családjával közvetlenül a benzinkút feletti lakásban lakik Athéntól délre, de a robbanást kilométerekkel távolabb is lehetett hallani.

A térfigyelő kamerák felvételei szerint két, maszkot viselő támadó érkezett motorral a benzinkúthoz, amelynek bejárata elé egy dinamitot tartalmazó csomagot helyeztek.

Mihalisz Kiuszisz azt gyanítja, hogy a görög üzemanyag-maffia irányíthatta a támadást.