Létrehozva: 2020.06.18.

Szívszaggató: egy nappal a szülés után vesztette életét a koronavírusos édesanya

Nővérként dolgozott az édesanya, aki nem akarta a járványhelyzetben cserben hagyni a betegeket.

Az NHS ápoló, Mary Agyeiwaa Agyapong, terhesen kapta el a koronavírust és hozta később világra lányát. Férje mesélt arról, mennyire aggódott érkező gyermekük egészsége miatt.

Az interjú során Mary özvegye, Ernest Boateng a karjában tartotta mára már 2 hónapos kislányát, akit császármetszéssel segítettek a világra az orvosok. A gyermeket saját édesanyjáról nevezték el, miután az életét vesztette egy nappal a szülés után.

„Nagyon szomorúak vagyunk Mary elvesztése miatt. Öt évig dolgozott, és nagyra becsült, szeretett tagja volt a csapatunknak, fantasztikus nővér volt” -nyilatkozta egyik kollégája a brit Mirrornak.

A nő 35 hetes terhes volt, férjével közös második gyermekükkel, amikor lebetegedett.Mary (28) április 7-én vitték be a lutoni, Dunstable Kórházba, ahol korábban nővérként dolgozott, majd április 12-én meghalt.

Ernest az interjú során elárulta tehetetlennek érezte magát, hogy nem segíthetett terhes, szenvedő feleségének.

„Nagyon aggódott, de annyira, hogy ahányszor hazajött a munkából, első dolga volt levetkőzött a küszöbön. Majd egyenesen a mosdóba ment, ahol alaposan lezuhanyozott. Csak azután köszönt a családnak és jött oda közénk” – nyilatkozta a férfi Bedfordshire háza udvarán karjában újszülöttjével.

 

„Nincsenek arra szavak, ahogyan valójában érzem magam. Vannak pillanatok, amikor mosolygók, mert azokra a pillanatokra emlékszem vissza, amikor az elmúlt három és fél évben együtt voltunk” – árulta el Ernest, aki újszülött lányára lepillantva hozzátette, hogy teljesen az édesanyjára hasonlít.

„Tiszta szívű volt és nagyon őszinte. Tudjuk, hogy az emberek nem tökéletesek, vagy legalábbis nem mindenki tökéletes, de Mary az volt” – mondta megtörten a gyászoló édesapa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat