Létrehozva: 2020.06.19.

Sokkoló küzdelem: leálltak a szívkamrái, a gyomra mérgező vérrel telítődött az anyukának a vírus miatt – mégis túlélte

Fél liter folyadékot távolítottak el Gillian Escot szívéből, miután a koronavírus megtámadta a szervezetét. A szervei sorban leálltak és a szíve is „összetört”.

Az édesanya megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor egy héten keresztül nem bírt kiszállni az ágyából és hasmenéssel és hányingerrel küzdött. Május 5-én riasztotta családja hozzá a mentősöket.

Először nem gyanakodtak a vírusra, mert nem produkált minden „klasszikus” tünetet, de mivel a vérnyomása is rendkívüli alacsony volt – amit nem tudtak stabilizálni-, ezért kórházba szállították.

Családja kezdetben azt hitte, hogy másnap majd hazaküldik, miután normalizálódik a vérnyomása, de sajnos nem így történt. Gillian Escot másnap hét liter folyadékot és gyógyszereket is kapott, de a vérnyomása továbbra is rendkívül alacsony maradt. A tesztelések során derült ki, hogy Gillian súlyos veszélyben van, mert a koronavírussal fertőződött meg.

Sőt állapota egyre rosszabbra fordult: két szívkamrája leállt, a vérnyomása egyre zuhant, a mája megtelt mérgező vérrel, ami a gyomrába ömlött. A bélrendszere leállt vérhiányában, valamint akkut vesekárosodást szenvedett.

„Hétfőn került a kórházba, kedden este beszéltem az ápolójával, amikor arról számolt be, hogy nagyon aggódik a szíve körül felgyűlemlet folyadék miatt. Később mikor visszahívott azt mondta, kritikus az állapota” – árulta el Gillian férje a Mirrornak.

Miután több mint fél liter vért távolítottak el a szívéből, Escott asszony vérnyomása emelkedni kezdett és lassan a gyógyulni kezdett. A felépülése azonban egy hosszabb folyamat része lesz, hiszen három hét után merték csak hazaengedni a kórházból.

Így hiába került a halál árnyékába Escott asszony, végül legyőzte a koronavírust és hazamehetett férjéhez, valamint három gyerekükhöz, hogy velük folytassa a felépülését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért