Létrehozva: 2020.07.31.

Rettegnek a szomszédok: egy pincében lehet Maddie McCann holtteste?

Talán végre pont kerülhet a mindenkit foglalkoztató ügy végére.

Madeleine McCann feltételezett gyilkosának egykori szomszédjai attól tartanak, a 13 éve eltűnt kislány holtteste a ház most felfedezett pincéjében lehet elrejtve.

Fotó: AFP

A német rendőrség két napon keresztül nyomozott egy Hannover melletti telken, ahol korábban a feltételezett gyilkos, Christian Brückner lakott. Az építési törmelékek alatt egy titkos pincét fedeztek fel, azt viszont nem közölték, mit találtak ott – írja a Bors.

Brückner egy másik korábbi lakhelyén, Braunschweigben most a helyiek azt kérik, a férfi korábbi ingatlanát is kutassák át, ott ugyanis úgy tudják, Brückner maga ásott ki egy pincét. Úgy vélik, vagy a brit kislány, vagy a német Maddie-ként emlegetett, 2015-ben eltűnt Inga Gehricke holtteste lehet ott. Úgy tudni, a ház jelenlegi lakója, Sabina Sellag annyira retteg, hogy már nem tud az otthonában aludni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?