Létrehozva: 2020.08.28.

Pánik tört ki a Ryanair egyik járatán: az egyik utasról kiderült, hogy koronavírusos

A fertőzött utas annak ellenére szállt fel a gépre, hogy tudott a betegségéről.

Szerző Gaál József

Járványügyi szakemberek lepték el csütörtök késő este a Ryanair Londonból Pisába tartó menetrend szerinti járatát, miután kiderült, hogy az egyik utas koronavírus-fertőzött – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A fapados légitársaság közleménye szerint a fertőzött utas az utazás előtti napon már koronavírusra utaló tüneteket tapasztalt magán, ezért a reptéren tesztet csináltatott a saját költségére. A pozitív eredményről percekkel azelőtt értesítették SMS-ben, hogy felszállt volna az utasszállítóra. Ezt az üzentet azonban vélhetően figyelmen kívül hagyta, és úgy döntött, hogy a körülmények ellenére is Olaszországba utazik nyaralni. Felszállás előtt nem sokkal azonban a gépen vegyvédelmi szerelésben megjelentek a járványügyi szakemberek és leszállították az utasokat a fedélzetről.

Az eseményekről az egyik utas több felvételt is készített a telefonjával, melyek futótűzként terjedtek el a nagy közösségi oldalakon.

„Szerencsére a beteg utas a repülő legelején foglalt magának helyet, ezért utolsóként szállt fel a gépre és kevesebb, mint 10 percet tartózkodott ott. Ő és az utastársa is betartották a járványügyi előírásokat, mindketten viseltek maszkot. Annak a kockázata, hogy másokat is megfertőztek, nagyon kicsi. Mindazonáltal az embereket leszállítottuk a gépről és fertőtlenítettük az utasteret. A repülő végül 1 óra és 20 perc késéssel, de elindulhatott Olaszországba” – fogalmazott az esettel kapcsolatba a Ryanair szóvivője.

A brit hírportálok beszámolói szerint a fertőzött utast és társát először a reptér izolációs szobájába helyezték és átadták őket az egészségügyi hatóságoknak. Azt nem tudni, hogy kapnak-e bármilyen büntetést, amiért a pozitív teszt ellenére is felszálltak a repülőre.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt