KÜLFÖLD

Tragédia: olyan szörnyűségeket tettek a 14 éves lánnyal, hogy öngyilkosságba menekült

A kislány nem bírta feldolgozni a történteket.
  • Szerző: Ripost

Öt fiatal srác várta a temetőnél a 14 éves lányt, akit csoportosan erőszakoltak meg Belgiumban. Mindez már önmagában is egy szörnyű lelki teher volt a kislánynak, ám a tinédzserek az erőszakról készült képeket fel is töltötték a közösségi oldalakra, amit már valószínűleg a lány nem tudott feldolgozni, és öngyilkos lett.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Pixabay

A Daily Star arról ír, hogy a lány a temető mellett beszélt meg találkozót az egyik fiú barátjával, ahol azonban még négy másik fiú is várta. Az áldozat egyik barátnőjének elárulta, hogy mi történt, így szerzett tudomást róla a családja is, ám már túl későn: négy nappal a fotók megosztása után eldobta magától az életét.

„Segítségre volt szüksége, és sajnos túl sokáig tartott, mire megkapta és eltávolításra kerültek a fotók. Nehéz dolga volt, ezek voltak az utolsó cseppek a pohárban neki. Egy 14 éves lány nem élhet át ilyesmit!„ – mondta a gyászoló apa. „Úgy érezte, az egész világa szétesett. Most már csak abban bízhatok, hogy a tettesek megkapják méltó büntetésüket.”

Az erőszakkal gyanúsítottak közül hármat a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetébe szállítottak, míg egy 18 és egy 19 éves fiút őrizetbe vettek.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?