Létrehozva: 2020.11.10.

Nyugat-Európa a katasztrófa szélére sodródott a koronavírus-járvány elleni harcban

Szinte az összes nyugat-európai országban kifogyóban van az egészségügy a szabad intenzív ágyak tekintetében. Franciaországban akkora a baj, hogy csoportosan szállítják Németországba a súlyos covidos betegeket.

Németország

Jens Spahn német egészségügyi miniszter az intenzív osztályok túlterhelődésére figyelmeztetett, és közölte, hogy a 82 millió lakosból 23 millió ember 60 év feletti. Spahn szerint Németország lakossága a második legidősebb a világon Japán után, ezért 30-40 százalékuk a kockázati csoportba tartozik a vírus szempontjából. A tárcavezető kiemelte azt is, hogy az idősek között nagyon sokan szenvednek magas vérnyomástól, cukorbetegségtől és túlsúlytól. Spahn összegzése szerint, ha a napi 20 ezer új fertőzöttnek 2 százaléka kerül intenzív osztályra, az 400 új beteget jelent naponta.

Ha az intenzív ápolás átlagos időtartamát 15 napnak számoljuk, akkor már 6 ezer betegről van szó az intenzív osztályokon. A miniszter úgy véli, hogy még novemberben el fogják érni ezt a számot, ami akkora terhet jelent az egészségügynek, hogy csak jelentős feszültséggel tudja átvészelni majd azt.

Képünk illusztráció

Olaszország

Dél-Tirol is vörös zónává változhat. Arno Kompatscher, a terület kormányzója azt nyilatkozta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy bővíteni lehessen a kapacitásokat, ugyanis egyre jobban növekszik a nyomás a régió kórházain. A koronavírusos betegek számára fenntartott intenzív ágyak több mint 50%-a már most foglalt. Egyes becslések szerint, ha tartós marad a napi 700-nál több fertőzött a régióban, akkor napokon belül megtelnek a kórházak.

Olaszországban az Orvosi Rendelések Országos Szövetsége (La Federazione degli Ordini dei medici) ismét a teljes lezárást sürgeti. Mindezt azzal indokolják, hogyha a következő 30 napban is hasonló ütemben terjed a vírus, akkor a halálozások száma drasztikusan meg fog emelkedni.

Szardínia szigetén is egyre súlyosabb a járványhelyzet. A helyi kórházakban folyamatosan növelik a koronavírusos betegek ellátására alkalmas kapacitásokat, egészségügyi személyzetből azonban hiány van. A meglévő állomány kimerült és kétségbeesett, 150 szakember pedig hiányzik az ellátásból.

Franciaország

Állandó jelenséggé válhat a betegek Németországba szállítása. A hétvégén egy pácienst helikopterrel szállítottak valenciennes-i kórházból Észak-Vesztfáliába (Münster), a hétre pedig több beteg elszállítását is betervezték Franciaország északi részéről.

Képünk illusztráció
Fotó: getty images

Egyesült Királyság

Skóciában még a baleseti és sürgősségi orvosokat is arra ösztönzik, hogy a beteg és sebesült embereket videóhíváson keresztül lássák el, hogy több szabad ágy maradjon a koronavírusos betegeknek. A mentősök pedig azt az utasítást kapták, hogy csak a legsúlyosabb eseteket vihetik kórházba, inkább az otthonaikban lássák el, akit tudnak, és kérjenek videóhíváson segítséget a baleseti és sürgősségi orvosoktól, ha szükséges.

A járványhelyzet romlása miatt péntektől január 15-ig távoktatásra térnek át a moszkvai egyetemek és főiskolák, az éttermek és szórakozóhelyek pedig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket – jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere kedden honlapján.

A mozik és színházak nézőtermeinek kihasználtsága legfeljebb 25 százalékos lehet. Az egyéb, közönség bevonásával tartott kulturális és szórakoztató rendezvények megtartását felfüggesztik, beleértve a kiállításokat is. A sportrendezvényeken lehetnek nézők, de csak a fővárosi sporthivatal és a fogyasztóvédelem engedélyével. A korábban csak az éjszakai szórakozóhelyeken alkalmazott QR-kódos bejelentkezést kiterjesztik a többi olyan szolgáltatásra is, amelynél elkerülhetetlen a kliensek személyes jelenléte. Felfüggesztik a gyermekszabadidő-központok, valamint az éttermek és bevásárlóközpontok gyermekmegőrzőinek munkáját is. Szobjanyin szerint az intézkedések emberéletek ezreit menthetik meg. A keddi adatok szerint az orosz fővárosban egy nap alatt 5902-vel 481 068-ra nőtt a diagnosztizált fertőzések száma, a halálozásoké 68-cal 7429-re, a felépüléseké pedig 3663-mal 346 889-re nőtt. Országos szinten az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint 20 977-tel 1 817 109-re emelkedett. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 25,4 százaléka tünetmentes. Oroszország az ötödik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (10,1 millió), India (8,6 millió), Brazília (5,6 millió) és Franciaország (1,85 millió) után. Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 5009-cel 435 207-re nőtt. A halálos áldozatoké 368-cal 31 161-re, a felépülteké pedig 15 600-zal 1 350 741-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 65,6 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 397 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 426 075 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány