Létrehozva: 2021.09.16.

Most érkezett: Kilőtték az űrbe az első űrturistákat a SpaceX-űrhajó fedélzetén

Első alkalommal indult szerdán Föld körüli pályára kizárólag amatőr űrhajósokból álló személyzettel űrhajó – közölte a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat.

A SpaceX Dragon automatizált űrkapszuláját négy civil utasával egy Falcon 9-es hordozórakétával helyi idő szerint szerdán délután indították útnak a floridai Kennedy űrrepülőtérről. Az Inspiration4 névre keresztelt misszió nagy előrelépést jelenthet az űrturizmus kiépítésében.

A háromnapos orbitális útra a 38 éves Jared Isaacman amerikai milliárdos üzletember bérelte ki a Dragon űrkapszulát. A Time magazin értesülései szerint a négy űrturista útja 200 millió dollárba került.

Isaacman és három társa, Sian Proctor, Hayley Arceneaux és Chris Sembroski 580 kilométeres magasságban, vagyis a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályájánál magasabban, nagyjából 30 ezer kilométer óránkénti sebességgel száguldva másfél óránként kerülik meg a Földet. Bár a négy űrhajós öt hónap szigorú felkészülést tudhat maga mögött, az űrkapszula irányításával nem lesz gondjuk, ezt a feladatot ugyanis a földi irányítószemélyzet, illetve az automatizált rendszerek látják el. Mindemellett Isaacman és három társa nemcsak üdülni fog a Föld körüli pályán, hanem orvostudományi kísérleteket is elvégeznek majd, amelyek „kihatással lehetnek a földi egészségügyre, illetve a jövendőbeli űrrepülésekre is”.

Az utazásról dokumentumfilm is készül a Netflix streamingszolgáltató megbízásából. Az ebből származó bevételekből az amerikai Tennessee állam egyik gyermekkórházát fogják támogatni.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt