RETRO RÁDIÓ

Halált okoz a gyógyszer, amitől a koronavírus legyőzését remélték

France Toughens Coronavirus Lockdown As Death Toll Rises
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 04. 16. 18:35

Nem is olyan régen Donald Trump amerikai elnök isteni ajándéknak nevezte azt a maláriagyógyszert, amely úgy tűnt, hogy a koronavírusos betegek állapotát is javíthatja. A tesztelést azóta beszüntették, mert súlyos szívritmuszavart okozott a pácienseknél.

Szinte a világ összes országában azon dolgoznak a kutatók, hogy mihamarabb találjanak olyan hatóanyagot, amely segíthet az emberiségnek a világjárvány elleni harcban. A szakemberek azonban nem csak új, hanem már meglévő régi gyógyszerekkel és hatóanyagokkal is kísérleteznek. Így kerülhetett a képbe a klorokin nevű hatóanyag is, amely a maláriaellenes gyógyszerek egyik fő összetevője. Miután francia és kínai kutatók is azt állították, hogy a kísérlet kezdeti fázisa kecsegtető eredményeket mutatott, Brazíliában rákapcsoltak, és egyre több koronavírusos beteget vontak be a kísérletbe.

A klorokin hatóanyagú maláriagyógyszer
Fotó: Chesnot / Getty Images

A 440 emberből összesen 81-en kaptak klorokint nagyobb dózisban, közülük pedig 11-en életüket vesztették súlyos szívproblémák miatt.

A legújabb tanulmányok szerint a malária inkább a fiatalokat sújtja, szemben a COVID-19-cel, ami elsősorban az időseknél és a más súlyos betegségekben szenvedőknél okoz súlyos tüneteket. Ezért lehet, hogy a klorokin a maláriás betegekre nincs olyan súlyos hatással.

A hírességek is óvatosságra intenek

Klorokinnal kezelték egyébként a világhírű színész, Tom Hanks feleségét is, aki éppen a napokban mesélt tapasztalatairól. Rita Wilson egy amerikai hírcsatornának nagyon súlyos mellékhatásokról beszélt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerrel nagyon óvatosan kell bánni.

Tom Hanks és Rita Wilson
Fotó: Jeff Kravitz / FilmMagic

Miután megkaptam a szert valóban csökkent a lázam, de nem tudom, hogy a klorokin miatt-e. Mindenesetre iszonyatosan szédültem, émelyegtem és erős izomgyengeség is jelentkezett

– emlékezett vissza Wilson. Az amerikai házaspár egyébként még egy ausztráliai forgatás során kapta el a koronavírust, és március közepén jelentették be, hogy mindkettejüknek pozitív lett a tesztjük. Tom Hanks és felesége állításuk szerint azóta ismét egészségesek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.