
Pataky Attila: A szeretet etet, a gyűlölet pedig öl!
Pataky Attila bízik benne, hogy nemcsak az előadás, de a nemzeti ünnepen elhangzott beszédek is értő fülekre találtak.
Radics Gigi, Dér Heni, Pataky Attila, Curtis, Pápai Joci és Takáts Tamás hazafias érzelmekkel átitatott előadását talán még a Holdról is látni, hallani lehetett. A Bors nem sokkal az 1948-49-es forradalom és szabadságharcról való megemlékezés után érte el a friss Kossuth-díjas Pataky Attilát, aki örömmel mesélt a benne kavargó érzésekről.

Szólt a Nemzeti dal a március 15-ei nemzeti ünnepen
- Pataky Attila érezte a nemzeti ünnepen megjelent tömeg erejét
- Átütő sikert aratott a Nemzeti dal
- Orbán Viktor beszéde elementáris erővel hatott az EDDA frontemberére is
Pataky Attila: Egy egységes, elszánt, a hazájáért bármire képes tömeget láttam
Az EDDA zenekar frontembere nem sokkal a Nemzeti dal előadása után még a történések és Orbán Viktor korszakos beszédének hatása alatt volt és nem is próbálta elrejteni meghatottságát.
Elöntött a boldogság, amikor kiléptem a Parlament előtt felállított színpadra és megláttam azt a vége-hossza nincs tömeget.
„Az egység és az elszántság átütő ereje áradt felénk, miközben énekeltük a Nemzeti dalt. Ezt a tömeget a szeretet és a gyermekeink jövőéért való aggódás hozta össze. Tapintható volt a tenni akarás és az az erő, amivel megőrizhetjük a gyermekeink és az unokáink jövőjét. Mert, ha valamit, akkor azt nem adjuk! Egy egységes, elszánt, a hazájáért bármire képes tömeget láttam” – kezdte a lapnak Pataky Attila, aki Radics Gigivel, Dér Henivel, Curtisszel, Pápai Jocival és Takáts Tamással adta elő a Nemzeti dalt, amit Tolcsvai László zenésített meg.

„Brüsszel szándéka az, hogy az utolsó ukránig menjen a csata”
Az idei március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat kapott rocklegenda ezután kitért Orbán Viktor ünnepi beszédére is, melynek egyértelmű üzenetét reményei szerint minden magyar ember értett és megértett.
„Mindannyian megértették, megértettük Orbán Viktor üzenetét, amit a világ legszebb nyelvén mondott el nekünk. A szeretet etet a gyűlölet pedig öl! Már csak egyetlen kérdés maradt: a szeretet, vagy a gyűlölet országát akarjuk építeni? Azt akarjuk, hogy ahogy egyes országban, nálunk is besorozzák a fiainkat? Sőt a nőket is? Tényleg azt akarod, hogy az édesanyádat, vagy a nővéredet elvigyék katonának, hogy aztán, meghaljanak Ukrajnában? Az ott egy mészárszék. Brüsszel szándéka az, hogy az utolsó ukránig menjen a csata. Hiszen a világ egyik legerősebb atomnagyhatalma ellen nem lehet nyerni!”
Soha, soha nem engedhetjük meg, hogy oda küldjék a fiataljainkat! Erre mondunk mi nemet, és igent a szeretet országára, amit közösen építünk
– fejtette ki markáns véleményét Pataky Attila.







