
Házi készítésű étel miatt került egy nő életveszélyes állapotba
Egy nő, aki kétszer is túlélte a rákot, most ismét veszélyben van, miután megette a barátja által készített ételt.
Egy nő kétszer túlélte a rákot, de az élete újabb ijesztő fordulatot vett, miután a barátaival elfogyasztott egy házi készítésű ételt. Az étel miatt elkapott egy ritka, életveszélyes betegséget.

Az étel miatt majdnem lebénult a fiatal nő
A 24 éves Trinity Peterson-Mayes-t mindössze 2 hónapos korában diagnosztizálták először rákkal. Miután túljutott ezen a traumatikus időszakon, 11 éves korában ismét diagnosztizálták nála a rákos betegséget, ezúttal egy agresszív csontrákban szenvedett.
A nehéz küzdelmek után a fiatal nő azt hitte, hogy minden rendben halad, amíg februárban Trinity a barátaival evett egy erjesztett kardhalból álló ételt. A szokatlan étel azonban majdnem az életébe került.
Borzalmas íze volt, őszintén szólva. Állítólag egészséges, és úgy gondoltam, kipróbálom, ha rossz, akkor csak gyomorfájást kapok
Sajnos ennél sokkal rosszabb volt a helyzet, és Trinity hamarosan már nem tudott fulladás nélkül inni. Trinity egy helyi kórházba került, miután a fulladás rosszabbodott, ezután megdöbbentően ritka betegséget diagnosztizálták nála, a botulizmust.
A botulizmus a Clostridium botulinum baktérium által termelt toxikus anyagcsere-termék okozta ritka, életveszélyes, bénulásos ételmérgezés. Rendszerint rosszul hőkezelt házi konzervek, füstölt húsok okozzák, amely tünetei 12–36 órával a fogyasztás után jelentkeznek: szájszárazság, kettős látás, izombénulás. Azonnali kórházi kezelést, antitoxint igényel, különben végzetes lehet.
Ezt követően izombénulás lépett fel, a fiatal nő nem tudott megmozdulni, sőt beszélni sem. Sajnos Trinity két másik barátja is elkapta a betegséget. A botulizmusból való felépülés hetekig, hónapokig is eltarthat, néha tovább, és gyakran kiterjedt rehabilitációt és terápiát igényel.
A nő családja optimista, hogy a megfelelő kezeléssel visszanyerheti a nyelési és mozgási képességét - írja a LadBible.






