KÜLFÖLD

Felháborító: halálra verte a 10 éves kislányt, mert rosszul számolt

Két elrontott matek példa után verte meg brutálisan a gyermeket. A kislányt szédüléssel vitték kórházba, de többé nem tért haza.
  • Szerző: Ripost

Tragikus módon vesztette éltét egy iskolás kislány, miután tanárja brutális módon megverte. A gyermek egyetlen hibája az volt, hogy rosszul számolt és két matekpéldát nem tudott megoldani.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A döbbenetes esett a közép-kínai Guangyuan városában történt meg. A Daily Star oldalán csak Zhang vezetéknévvel hivatkoztak az elhunyt kislányra.

A tragédia szeptember 10-én történt. Zhangot keményen, négyszer is tenyérrel ütötte meg a tanára, majd négy percig térdepeltette. Több külföldi hírforrás is arról számolt be, hogy ezzel még nem ért véget a gyerek bántalmazása. A tanár a fülét is meghúzta és többször fejbe verte.

Később Zhang szédülésre panaszkodott, így nagymamája a tanár tanácsára kórházba vitte. Az orvosok később fél négy magasságában halottnak nyilvánították.

A kislány ikertestvére is ugyanabban az osztályban tanult, így látta, hogy tanára milyen erővel ütötte meg Zhangat. Sőt azt is elárulta nagymamájának, hogy rendszeresen bántja a tanulókat.

A kislány halálát követően tanárát és az iskola igazgatóját felfüggesztették, a rendőrség pedig nyomozásba kezdett.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?