Létrehozva: 2021.02.16.

Emmanuel Macron: szükség van az orosz és kínai vakcinára a Covid elleni háború megnyeréséhez

A francia elnök szerint elemi érdekünk a kínai és orosz tudósokkal való együttműködés.

Emmanuel Macron francia elnök a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak adott interjújában azt mondta, hogy a világnak szüksége van Oroszországban és Kínában kifejlesztett koronavírus elleni vakcinákra a Covid-19 elleni világháború megnyeréséhez.

„Együtt kell működnünk a kínaiakkal és az oroszokkal, hogy a tudósaik által kifejlesztett oltásokat beleillesszük a járvány elleni, nagy és többoldalú világháborúba” – fogalmazott Macron.

Az orosz és kínai vakcinákkal kapcsolatos kijelentésével a francia elnök az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ACT-Accelerator nevű programjára utalt, melyet az ENSZ égisze alatt működő szervezet tavaly áprilisban indítottak annak érdekében, hogy a Covid-19 elleni küzdelemhez szükséges védőeszközökhöz és védőoltásokhoz globálisan és egyformán hozzáférjenek a országok.

ACT-Accelerator egyik legfontosabb célkitűzése, hogy WHO által ellenőrzött oltások a szegényebb, elmaradottabb nemzetekhez is eljussanak. A program kulcsfigurái, köztük a Emmanuel Macron, Angela Merkel és Ursula von der Leyen, pénteken tartottak online videokonferenciát.

Macron szerint kollektív és globális erőfeszítésekre van szükség a koronavírus visszaszorításához, mivel a Sars-Cov-2 képes gyorsan mutálódni és új, veszélyesebb törzseket produkálni. A francia elnök úgy fogalmazott, hogy „a vírusmutációk világháborúvá teszik a járvány elleni harcot.”

Az államfő emellett dicséretet mondott Joe Biden amerikai elnöknek, amiért visszavonta Donald Trump korábbi elnök azon döntését, mely kiléptette az Egyesült Államokat a WHO-ból, és megújította az egészségügyi testület programjaihoz való anyagi hozzájárulást.

A minap Emmanuel Macron jelezte a TF1 televíziónak adott interjúban is, hogy nyitottak a Szputnyik V alkalmazására is. A francia államfő tájékoztatása szerint néhány héttel ezelőtt már szakértői csapatot is küldött Oroszországba, a visszajelzések pedig pozitívak, az eredmények jók. A politikus ugyanakkor az orosz oltóanyag használatát ahhoz kötötte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezze a szert.

– Ez egy tudományos, nem pedig politikai döntés – szögezte le, hangsúlyozva: a legfontosabb, hogy minden életet megvédjenek.

A francia elnök azt ígérte, hogy nyár végére minden arra vállalkozó francia állampolgárt beoltanak. Sürgette ugyanakkor azt is, hogy a szegényebb országokat, különösen Afrikát és Latin-Amerikát is meg kell segíteni, már csak azért is, hogy a járvány ne térhessen vissza. A 67 milliós Franciaországban három vakcinával, a Pfizer–BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca fejlesztéseivel oltanak, de egy friss döntés értelmében utóbbit a 65 év felettiek nem kaphatják. Eddig 1,6 millió dózist adtak be, ezzel lakosságarányosan a franciák még az uniós átlagtól is elmaradnak.

Spanyolország

Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy

a spanyol állam lelkesen fogad minden olyan oltóanyagot, amit az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagy. Ez az egyetlen követelmény a részükről.

A tárcavezető világossá tette, hogy ha a Szputnyik V megkapja az engedélyt, Madrid vásárolni fog belőle.

Spanyolország is komoly hiánnyal küzd, hétfőn 52 ezer adag vakcina érkezett Madridba a Modernától, amit már szét is osztottak az autonóm régiók között. Darias elmondta, hogy februárra normalizálódhat az oltóanyagok helyzete, ugyanis a Pfizer mostantól az előre megbeszélt adagokat fogja leszállítani. Csak februárban a Pfizertől és a Modernától 2,3 millió adag oltóanyag érkezik majd a dél-európai országba. Darias szerint tartható a terv, miszerint március végére a nyolcvan év fölötti idősek nyolcvan százaléka, valamint az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak és az egészségügyi személyzetnek a nagy része be lesz oltva a koronavírus ellen.

Németország

Hasonlóan beszélt Angela Merkel is. A német kancellár az ARD-nek adott interjúban méltatta a Szputnyik V vizsgálati eredményeit, miután a tekintélyes The Lancetben közölt tanulmány szerint az oltóanyag 91,6 százalékos hatékonyságot mutatott.

– Minden vakcinát örömmel látunk, de csak miután engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség

– fogalmazott.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter is méltatta az orosz oltóanyagot. Bátorítóak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltóanyag hatékonyságáról szóló adatok, ezeket azonban be kell nyújtani az Európai Gyógyszerügynökséghez ahhoz, hogy a terméket használhassák az Európai Unióban – fogalmazott. A tárcavezető arról is beszélt, hogy az oroszok kérésére a német kormány közvetítőként azon dolgozik, hogy kiderítsék, Németországban vagy az Európai Unióban van-e olyan gyártási kapacitás, amivel elő lehetne állítani az oltóanyagot.

Korábban a német egészségügyi miniszter ugyancsak megerősítette, hogy nincs akadálya az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-vakcinák használatának, ha megkapják az Európai Unió jóváhagyását. Reményét fejezte ki, hogy az orosz és a kínai vakcina segíthet Európának túljutni a járványon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl