KÜLFÖLD

Bosszút forral a bíró ellen az elítélt migráns

A 31 éves tunéziai Mohamed J. nagyon veszélyes a német hatóságok szerint. A tíz év börtönre ítélt iszlamista saját bevallása szerint az Iszlám Állam harcosa, és rá a német törvények nem vonatkoznak.
címkék:
  • Szerző: wm

Ha egyszer kijövök a börtönből, nem leszek könyörületes

– mondta az utolsó szó jogán Mohamed J. Azt azonban egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a szélsőséges iszlamista nézeteket valló férfi mikor szabadulhat. A kölni bíróság ugyanis azért ítélte 10 évre, mert leszúrta egyik ismerősét, majd kiderült, hogy az Iszlám Állam propagandavideóit nézegette és terjesztette az interneten. Korábban a tunéziai születésű férfi azt vallotta, hogy nagy álma volt a kölni dómot lerombolni. A veszélyes migránst azonban 10 év múlva sem biztos, hogy kiengedik, akkor majd újra kell vizsgálnia a hatóságoknak, hogy veszélyt jelent-e társadalomra.

Mohamed J. a tárgyalás során rendkívül feltűnően viselkedett. A tárgyalóteremben nem volt hajlandó levenni a sapkáját, nem állt fel, amikor arra kérték, sőt közölte, hogy rá a német törvények nem vonatkoznak, csupán a saría (iszlám törvénykezés) alapján ítélhetik el. Az iszlamista bevándorló az ügyész és a bíró mellett megfenyegette a mellé hivatalból kirendelt ügyvédet is.

Bosszút állok, ha kiszabadulok...

– hangoztatta többször az elítélt. A férfi ügyében szakorvosi vizsgálatot is elrendeltek, ami megállapította, hogy Mohamed J. teljes mértékben beszámítható és büntethető.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ropogtatnivalók, melyeket szétkapkod a család
címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?