Létrehozva: 2021.10.19.

Hoppá: bepereli a brit kormányt egy házaspár az iskolai LMBTQ-propaganda miatt

A perkereset szerint az Oktatási Minisztérium törvénytelenül erőlteti rá az általános iskolásokra a genderideológiát.

Szerző Gaál József

Pert indít a brit kormány ellen az iskolai LMBTQ-propaganda miatt egy angol házaspár. A 48 éves Nigel Rowe és felesége, a 46 éves Sally azt követően határozták el magukat a jogi lépések mellett, hogy a körzeti iskolájuk „transznemű irányelvei” úgy összezavarták mindkét fiúgyermeküket, hogy jobbnak látták, ha otthoni körülmények között, magántanulóként folytatják a tanulmányaikat – írja a Times.

Az Anglia déli részén található Wight-szigeten élő Rowe-házaspár először 2016-ben emelt nyilvános kifogást a gyerekeik iskolájának transzneműséggel kapcsolatos belső szabályzata ellen, mely többek között lehetővé teszi, hogy a tanulók a társadalmi nemüknek (gender) megfelelő mosdót használják és úgy öltözködjenek, ahogy akarnak. Sőt, az iránymutatás alapján azt is elvárhatják másoktól a diákok, hogy az általuk választott névmásokon szólítsák őket.

„Amikor a gyerekeink kisebbek voltak, két furcsa helyzet is történt az iskolánkban. Az első az volt, amikor a kisebbik fiam hazajött, és azt mondta, hogy az egyik barátja, egy fiú, megjelent az iskolában, és bejelentette, hogy ő most már lány, és mindenkit transzfóbnak nevezett, aki ezt nem akarta megérteni”

– emlékezett vissza Sally Rowe, aki az esetet követően megpróbált párbeszédet kezdeményezni az iskolával, de az intézmény vezetése ettől elzárkózott, ezért az anya úgy döntött, átíratja a gyermekét magántanulónak.

Két évvel később aztán Sally nagyobbik gyermeke is az öccséhez hasonló helyzetbe került, amikor az osztályában felbukkant egy „nemileg fluid” fiú, aki időnként lánynak öltözve jelent meg az iskolában, és követelte, hogy ennek megfelelően szólítsák meg, másnap azonban már ismét fiúnak képzelte magát. Ezt megtudva, Sally a másik fiát is átíratta magántanulónak.

[caption id="" align="alignnone" width="1000"]Nigel and Sally Rowe Nigel és Sally Rowe pert indítanak a brit kormány ellen.. (Forrás: YouTube)[/caption]

A házaspár szerint helytelen, hogy a kisgyermekeiknek ilyen formában kellett szembesülniük a transzneműség összetett kérdésével. Elmondásuk szerint ők mindkét incidens után megpróbáltak a lehetséges megoldásokról beszélni az iskolával, de meglátásaikat az igazgatóság figyelmen kívül hagyta, a kéréseiket pedig keményen elutasították.

„Mindkét esetet követően kaptunk egy határozott levelet, amelyben azt írták, hogy ha mi és a gyerekeink nem fogadjuk el, hogy ezek a kisfiúk valódi nők, és nem használják a női névmásokat velük szemben, akkor transzfóbnak lehet minket hívni”

– mondta a fiúk édesanyja, aki leginkább azt találta aggályosnak, hogy fiai egy keresztény iskolába jártak, melytől azt várta volna, hogy keresztény értékek szerint oktatnak.

Nigel és Sally Rowe, valamint két fiúgyermekük. (Forrás: YouTube)

A házaspár egyébkén az Oktatási Minisztérium ellen nyújt be perkeresetet, mivel meglátásuk szerint a tárca által kiadott Cornwall-i Iskolák Transznemű Útmutatója (Cornwall Schools Transgender Guidance) című dokumentum – melyet az gyerekeik volt iskolája is elfogadott, és beépített a szabályzatába – csupán egy iránymutatás, a kormány azonban törvényként tekint rá, és ennek megfelelően próbálja azt ráerőltetni az oktatási intézményekre.

„Ez a per nem csak arról szól, hogy a fiúk milyen ruhát viselnek. Ez az ügy egy olyan ideológiáról szól, amely mára beivódott az iskolákba, a helyi hatóságokba és az anglikán egyház vezetésébe, és hosszú távon súlyos károkat okoz több ezer gyermeknek”

– fogalmazott a jogi lépések okairól Niegel, aki szerint „gyerekkorában a fiúk fiúk, a lányok lányok, a nemi bizonytalanságot pedig természetesen együttérzéssel kell kezelni, de nem az általános iskolai környezetben.” A családapa hozzátette: feleségével határozottan ellenzik a kiskorúak ösztönzését a transzneműség elfogadására, mivel ez egy olyan összetett kérdés, amit a gyerekek képtelenek összefüggéseiben megérteni.

Sally azzal zárta gondolatatit, hogy az ő gyerekeinél bevált a magántanulói státusz, de őszintén aggódik azokért a szülőkért, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel, és kénytelenek vállalni azt a kockázatot, hogy gyermekeik fejébe erőszakkal akarják belesulykolni a genderideológiát.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?