POLITIK

Kardiológiai központ Székelyföldön, anyaországi támogatással

Magyar állami támogatással rendeznek be kardiológiai központot Csíkszeredában a Hargita megyei sürgősségi kórház keretében. A kórházfejlesztést a közvetítésre felkért Mens Sana Alapítvány jelentette be szombat este, közleményét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírszolgálata közölte.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

A közlemény Konrád Juditot, a csíkszeredai sürgősségi kórház menedzserét idézte, aki elmondta: a kórház évek óta készül a kardiológiai osztálya fejlesztésére. Számos csíkszeredai szakember már végzett, vagy jelenleg is végez olyan célirányos továbbképzést, amely szükséges az intervencionális kardiológiai központ működéséhez. A kórházigazgató elmondta:

évek óta dolgoznak azon, hogy a székelyföldi betegek számára helyben megteremtsék az intervencionális kardiológiai ellátás lehetőségét,

és ne kelljen például a szívinfarktuson átesett beteget órákat utaztatni valamely intervencionális központba.

Balogh Csaba István, a kardiológiai osztály vezetője elmondta: évente átlagosan hatszáz beteget küldenek Csíkszeredából tovább egyetemi központokba sürgős intervencionális kardiológiai ellátásra. A főorvos hozzátette: humán erőforrás tekintetében készen állnak a munkára: egy kardiológusuk már elvégezte a beültethető készülékek terén a továbbképzést, két másik orvos pedig a szívkoszorúér-beavatkozások terén képezi tovább magát, és májusban végez. A Mens Sana Alapítvány közölte:

A Hargita megyei sürgősségi kórházat a megyei önkormányzat tartja fenn. A Mens Sana Alapítvány a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia, és a csíkkarcfalvi római katolikus plébánia alapítványa. Az alapítvány a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működtetőjeként vált ismertté. Elnöki tisztségét a decemberben romániai környezetvédelmi miniszterré kinevezett Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor tölti be.

A Mens Sana Alapítvány tulajdonosa a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia, illetve csíkkarcfalvi római katolikus plébánia. Ezen alapítvány a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működtetője.

Az alapítvány legfontosabb célja, hogy a különböző infrastrukturális fejlesztésekhez – jégpályák, kollégium, metodikai központ –, illetve a működtetéshez az anyagi hátteret előteremtse és biztosítsa a szakmai munka folytonosságát.

Az alapítványt egy héttagú kuratórium vezeti, amely meghozza – minden felmerülő kérdésben – a döntéseket, illetve irányt szab az akadémia működéséhez.

A magyar közösségek megtartásában kulcsfontosságú, hogy magas színvonalú, magyar nyelven elérhető egészségügyi ellátás működjön a határainkon túl is. Fontos, hogy a külhoni magyarság szülőföldjén biztonságban érezze magát – fogalmazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetpolitikai Államtitkárság megbízásából a Bethesda Gyermekkórházzal és a Magyar Gyerekorvosok Társaságával együttműködésben indított, külhoni magyar egészségügyi szakembereknek szóló online képzéssorozat indulása alkalmából.

Az államtitkár bejelentette: a 2021 a nemzeti újrakezdés éve keretében az államtitkárság tematikus hónapokat tart. Január a sport hónapja volt, február pedig a gyermekegészség hónapja. Ennek részeként négyalkalmas online képzéssorozatot szerveznek február 5-e és 26-a között külhoni magyar gyermekorvosok, ápolók, gyermekegészségügyi szakemberek számára, amelynek célja a tudásátadás és a Kárpát-medencei szakmai hálózat erősítése.

Kiemelte: a járványhelyzet is megmutatta, hogy nemcsak a gazdaság vagy éppen a turizmus területén van szükségünk egységes Kárpát-medencei nézőpontra, hanem az egészségügy területén is. Hozzátette: az államtitkárság évek óta kiemelten támogatja a külhoni magyar családokat és az őket körülvevő „védőhálót”, amelynek fontos szereplői a gyermekegészségügyben dolgozók. Felidézte: 2013-ban megkezdték a Kárpát-medencei gyermekgyógyász hálózat kiépítését, 2017-ben pedig a védőnői gyakorlat Kárpát-medencei kiterjesztését, mára több szakmai fórumon rendszerszintűvé vált a Kárpát-medencei részvétel.

Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Gyerekorvosok Társaságának tiszteletbeli elnöke kiemelte: „A COVID világjárvány elszigeteltté teszi a szakembereket is, ezért is tartom különösen fontosnak, hogy a határon túli szakemberekkel kialakult kapcsolatok az online térben is folytatódjanak. Online konferenciáinkon különböző tematika szerint szólítjuk meg a külhoni kollégákat, ezzel is célunk, hogy elmélyítsük az egységes szemléletű magyar gyermekegészségügy szakmai kapcsolatrendszerét.”

Az online képzések keretében több fontos témát érintenek, így a táplálkozás kérdéskörét, a gyermekkori szorongás kezelésének területét, a hit és gyógyulás kapcsolatát, valamint gyermekneurológiai továbbképzés is szerepel a programok között.

címkék:
És ezeket olvastad már?