INSIDER

Záporokkal, villámlással és jégesővel érkezik a hidegfront

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ.
  • Szerző: Ripost

Hét megyére kiterjedő figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ.

Hétfőn késő délután még a hidegfront előterében a záporok mellett néhol egy-egy zivatar is előfordulhat. Majd estétől északnyugat felől a front mentén először a Kisalföldön, Alpokalján, valamint az Északi-középhegységben számíthatunk zivatartevékenységre.

A zivatarokat viharos szél (60-90 km/h), lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék (10-20mm), jégeső kísérheti. Mj.: zivataroktól függetlenül az északnyugat szél holnap délutántól a Kisalföldön megerősödik, késő estétől pedig viharossá fokozódik (az éjféli órákhoz közeledve egyre inkább 60-80 km/h közötti széllökések várhatóak).

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.

Kedden éjszaka északnyugat felől erősen megnövekszik, majd napközben csökken a felhőzet, délután már keleten is gomolyfelhősre, naposra fordul az idő. Éjjel sokfelé lesz eső, zápor, helyenként zivatar, aztán délelőtt a Dunántúlon, délután keletebbre is megszűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szél erős, több helyen viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 24 fok között alakul, keleten lesz napközben a hűvösebb.

Szerdán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között valószínű.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?