INSIDER

Vasráccsal verte fejbe, majd elvágta az élettársa nyakát, ez lett a büntetése

A Pécsi Ítélőszék helybenhagyta a korábbi határozatot, így a nagykanizsai férfinak fegyházba kell vonulnia.
  • Szerző: Ripost

N. Tibor még 2017 szeptemberében végzett az élettársával, miután a nő szakítani próbált vele. A 41 éves férfi, büntetlen előéletű, ám súlyos személyiségzavarral küzdött. Tibor még 2014-ben kezdte a kapcsolatát a nővel, amely teli volt konfliktusokkal, szakításokkal, tettlegességgel. Ugyanakkor, munkavállalás miatt együtt költöztek Ausztriába, ám pár hónap múlva hazajöttek Nagykanizsára – a nő ekkor már albérletbe költözött, ezután pedig végleg szakítani akart.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Képünk csak illusztráció!

Végül a férfi a gyilkosság napján elcsalta magához a nőt, beengedte a házba, ahol szinte azonnal dulakodni kezdtek. Ezután N. Tibor egy vasráccsal kétszer is lesújtott a fejére, amikor pedig a földre zuhant, egy nagy késsel több tucatszor megszúrta. A segélykiáltásokat hallva a szomszéd kihívta a mentőket, de időközben a férfi elvágta a nő nyakát, aki a helyszínen meghalt.

A férfi ezután magát is megsebezte, majd menekülni kezdett. Az asszony testén 35 késszúrást találtak. A férfi kóros elmeállapotú, paranoiás skizofréniában szenved, de mert pontosan tudta, hogy mire készült és milyen brutalitással követte el a gyilkosságot, a szakértői vélemények szerint közepes fokban korlátozott a beszámíthatósága. A Pécsi Ítélőszék 13 év börtönbüntetésre ítélte a férfit.