INSIDER

Újra felbukkant több helyen is az álmentő

A sok szabálytalanságot elkövető, Szent Borbála néven ismert álmentő továbbra is dolgozik, tudta meg a Ripost. A feliratokat leszedte ugyan a VW Crafter típusú autóról, de továbbra sem felel meg a betegszállítás minden feltételének, így változatlanul emberéletekkel játszik.
  • Szerző: Ripost

Még mindig dolgozik az álmentős, veszélyeztetve a betegek életét. Mint ahogy a megírta, Szent Borbála néven Facebookon hirdette magát a nem létező mentős cég, a mentőautónak lejárt a műszakija és egy olyan ember vezeti, aki a betegsége miatt nem dolgozhatna. Úgy szállít betegeket, hogy nem felel meg a tevékenységhez szükséges tárgyi és személyi feltételeiknek.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Olvasói fotó

Nincs feltüntetve a vállalkozó a megadott címen

A férfi a cikkünk megjelenésének napján újraindított egy korábban felfüggesztett egyéni vállalkozást és bejegyeztette a betegszállítási tevékenységet. Kimentünk arra a 9. kerületi címre, amit a hatóságnak megadott, de a postaládán sem a neve, sem az egyéni vállalkozás nincs feltüntetve, pedig erre a jogszabály kötelezi. A mentőautó műszaki vizsgáját pedig azóta sem újították meg. Az elmúlt napokban több olvasónktól is kaptunk jelzést, hogy látták az álmentőst a mentővel beteget szállítani.

Olvasói fotó

Forgalommal szemben haladt az Irgalmasrendi kórháznál

Egyik olvasónk az Irgalmasrendi kórháznál látta az enngedély nélkül működő mentőautót. „A forgalommal szemben haladt, az út közepén próbált megfordulni, feltartva a forgalmat” – mesélte Tóth Zsombor, aki képet is készített a korábban Szent Borbála néven működő álmentőről.

Olvasói fotó

A Frankel Leó utca az autók számára egyirányú, de az ott közlekedő villamos mindkét irányba mehet, ez téveszthette meg a sofőrt. „Nem volt rajta a Szent Borbála felirat, az esetkocsi feliratot és a korábban kimatricázott telefonszámot is leszedték” – tette hozzá. A kék lámpa is fent maradt az autón, pedig megkülönböztető jelzést a csak betegszállítást végző mentő nem használhat. Lapunk összehasonlította a rendszámot: valóban az a mentőautó volt, amiről korábban írtunk.

Olvasói fotó

Monorierdőn is feltűnt

Egy másik olvasónk Monorierdőn, a vasútállomás közelében látta az álmentőt. „Több napon is láttam ugyanott parkolni, ugyanazon a helyen, különböző napszakokban” -mondta a -nak egy helyi lakos, aki szintén felismerte az autót, lefotózta, és mint meggyőződtünk róla, valóban a korábbi Szent Borbálás mentő az. „Nagyon lepukkant állapotban van a jármű, első ránézésre melósokat szállító busznak néztem, aztán láttam rajta a kék lámpát és rájöttem, hogy ez az az álmentő, amiről a cikkben írtak” – tette hozzá olvasónk, aki munkahelye miatt nem akart névvel szerepelni.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?