Létrehozva: 2019.09.24.

Újabb tragédia! Megint szemben száguldott egy autós a forgalommal

Nem elég a stoptábla, sokkal erősebb figyelmeztetés kell! Rövid időn belül két autós is rossz irányba hajtott fel a sztrádára – a halálig. Nemrég egy anya a fiával az M5-ösön ütközve egy vétlen autóst is megölt, most egy idős sofőr ment szemben 6 kilométert, majd karambolozott a 4-es főút osztott pályás, 2x2 sávos szakaszán. Ő meghalt, felesége súlyosan megsérült, a vétlen sofőr túlélte.

Szinte megismétlődött a két héttel ezelőtti M5-ös autópályán történt baleset vasárnap délután Törökszentmiklós mellett. A 4-es főút frissen felújított, 2x2 sávos, szalagkorláttal elválasztott szakaszára a forgalommal szemben hajtott fel egy piros Suzuki, aki jó 6 kilométert hajtott szemben a forgalommal. Az út vége végzetes volt: frontálisan ütközött egy fehér Mercedessel. A szabálytalanul közlekedő kisautóban egy hajdúszoboszlói idős úr ült a feleségével. A sofőrt a tűzoltók csak feszítővágóval tudták kiemelni, ám az életét már nem sikerült megmenteni. Mellette ülő felesége súlyosan megsérült, kórházba szállították. Az eltalált Mercedest egy német férfi vezette, ő sérülések nélkül megúszta. A rendőrség arról tájékoztatott, hogy még vizsgálja a baleset körülményeit és pontos okát.

 

Így lesz a lehajtósávból felhajtósáv

„Miért van az, hogy a több éve vezető autósok is szembe mennek fel autópályára vagy a szalagkorláttal elválasztott, kétszer két sávos autóútra, illetve a kisebb településeken az egyirányú utcákba?” – kérdezte a Ripost Pausz Ferenc közlekedés biztonsági szakembert.

„Egyszerű a válasz: mert benézik! A behajtani tilos tábla valószínűleg nem elég! Jó lenne, ha mindenhol ott lenne a sárga táblás nagy tenyér, amit pár helyre már kitettek, ennek messziről „üvöltenie” kéne, akár a felirattal is, hogy „Erre ne!” Sokat vitatkoznak azon, hogy egy bizonyos kor után vegyék el a jogosítványt. Én 62 évesen amellett vagyok, hogy ne vegyék el tőlem. Láttam már 20 évest is, aki nem tudott vezetni és olyan 60-ast is, aki meg tud. Szerintem egy megfelelő orvosi vizsgálat után idősebb korban sincs akadálya a jogsi engedélyezésének” – vélekedik a szakember.

Vannak helyek, ahol már ott a tenyértábla

Budapesten húsznál is több híd-, illetve sztráda, továbbá osztott pályás felhajtójához helyezett ki a Budapesti Közlekedési Központ tenyértáblát. Ezek a másfél négyzetméteres méretükkel és rikító neonsárga alapjukkal a tekintetet magukra vonzó figyelmeztetések fekete tenyeret, Stop táblát és Stop! feliratot ábrázolva figyelmeztetik az óvatlan sofőrt. A számos autópályát és autóutat felügyelő Magyar Közút jelezte a Ripost-nak, hogy a legveszélyesebb helyeken az út mindkét oldalán élénksárga behajtani tilos táblákat raktak ki. Ám a mostani baleset tanulsága az: jó lenne, ha mindenhová kikerülnének ezek a táblák, lehetőleg minél feltűnőbben!

 

Azonnal megállítja a kocsit a tüskesor

Drasztikus, ám hatékony megoldást jelent az Egyesült Államokban már sok autópálya felhajtóhoz is telepített tüskesor. Ezek a szerkezetek, melyekre tábla figyelmeztet, úgy működnek, hogy kampóik csak a rossz irányból érkező autó kerekeit lyukasztják ki, a menetiránynak megfelelően haladók gumiabroncsai vízszintbe nyomják azokat. Bár egy garnitúra gumi drága mulatság, még mindig olcsóbb, mint az általában frontális ütközéssel és tragédiával végződő szembeközlekedés.

 

Nem először ütköznek frontálisan a 4-esen

A szeptember 20-ai tragikus baleset előtt is történt már halálos kimenetelű frontális ütközés a 4-es úton. 2011 nyarán egy 79 éves sofőr Budapest irányába akart kanyarodni, de helyette a Debrecen felé tartó sávba, a forgalommal szembe fordult és balesetet okozott. Az idős autós életét vesztette, a 49 éves vétlen sofőrt pedig kórházba szállították.

 

Szembe ment a szövetségi kapitány

Nagy vihart kavart a nyáron Ausztriában Dietmar Constantini korábbi osztrák szövetségi kapitány balesete: a sportember rossz irányban haladt az autópályán és karambolozott. A vétkes és a vétlen sofőr is könnyebben sérült. Időközben kiderült: a tréner demenciában szenved, mégis volán mögé ült.

 

Így enyhíthető a baj

Ha a tiltások és figyelmeztetések ellenére valaki véletlenül mégis rossz irányból hajt egy főútra, akkor kapcsolja be a vészvillogót és óvatosan közelítse meg a leállósávot. Ahol nincs leállósáv, ott próbáljon meg a lehető legjobban lehúzódni. A vészvillogó alkalmazása mellett az autóban maradva hívni kell a rendőrséget, hogy segítsenek az útról való biztonságos lejutásban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast