INSIDER

Trianon 100 – 8 megrázó emberi történet a trianoni békediktátumról

Családokat szakított szét, emberi sorsokat pecsételt meg a trianoni békediktátum, melyet száz évvel ezelőtt írtak alá. A Ripost most 8 ilyen történetet mesél el.
  • Szerző: Ripost

“Nagymamám csak magyarul tudott, de 6 évesen románul kezdte az iskolát”

EZEKET OLVASTAD MÁR?

– Nagymamám 1914-ben született. A trianoni békediktátum aláírásakor volt 6 éves, akkor kezdte az iskolát. Nemhogy románul nem tudott, de még élő románt sem látott addig. Az állami iskolában viszont románul kezdték tanítani, ugyanazt a tananyagot, amit a román anyanyelvűeknek. A szülőket ez annyira bántotta, hogy dédnagyapám beszerzett egy palatáblát a közeli nagyvárosból és otthon megtanította neki a magyar ékezeteket meséli a Székelykeresztúrról származó Judit.

Lefizették a határőrt, hogy találkozhassanak a szülőkkel

Bíró Sándor és négy testvére Székelykeresztúron dolgozott, a szülei Erzsébetvárosban éltek. A határt Székelykeresztúrnál húzták meg, így a szülők Romániába kerültek, a gyerekek Magyarországra. A boldogfalvi vasútállomásnál, a határnál találkoztak. Az őrháznál lefizették az őrt minden alkalommal. A vasútállomást ma is Őrházként emlegetik a helyiek.

Hirtelen útlevél kellett a kapáláshoz

Amikor meghúzták a határt, sok ember földje a határ túloldalára esett. Az emberek csak azért váltottak ki útlevelet, hogy tudjanak menni kapálni. Mivel az útlevél elintézése nem volt egyszerű dolog, gazdagnak vagy befolyásosnak tartották az olyan családot, amelyikből többen jártak kapálni.

Felkötötte magát, mert nem bírta elviselni a trianoni döntést

Tordán a nagybátyám szomszédjának kertjében temették el a szilvafák alatt a férfit, aki ott a kertben lett öngyilkos. Nem tudta elfogadni, hogy Romániához csatolták Erdélyt. A kert tulajdonosai, akik megtalálták, nem akarták végigjárni a hivatalos procedúrát a román hatóságoknál, inkább eltemették a kertben. A rokonait évekkel később tájékoztatta valaki, addig abban a tudatban éltek, hogy él valahol, csak megszökött. – meséli a székelyföldi Katalin.

90 évesek jöttek a papírért, hogy elismerjék őket magyarnak

A honosítási törvény életbe lépése után nagyon sok 80, 90 éves kért a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal dolgozóitól adminisztrációs segítséget, hogy megszerezhesse a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítással. Ők nem akartak utazási kedvezményeket, nem akartak magyar nyugdíjat, nem akartak Magyarországra utazni és szavazni sem. A lelküknek kellett ez a megnyugvás, hogy papíron is elismerik őket magyarnak.

Azt kérte, hogy a magyar papírjait temessék mellé

Már nagyon beteg, ágyhoz kötött volt az udvarhelyi Gál Rózsika néni, amikor megkapta a magyar állampolgárságot 2014-ben. Arra kérte a gyermekeit, hogy az 1940-es papírjait és a honosítási okiratot temessék mellé. A gyerekei eleget tettek a furcsa kívánságnak, tudták, hogy a történelem miatt hol román, hol magyar papírokkal élő nőnek mennyire fontos volt a magyarsága és hogy azt bizonyítani is tudja.

Egyidős a trianoni diktátummal a 100 éves újságíró

“Egy fiúra emlékezve”

Tatár Imre újságíró egyidős a trianoni diktátummal: 1920 januárjában született. Azokban az években nevelkedett, amikor a magyarok még hittek a revízióban. A saját bőrén tapasztalta, mi lett a vége: fiatal éveit munkaszolgálatban, majd hadifogságban töltötte. Aztán – ahogy azt Napló 56 – Újságok, utcák, emberek című könyvében megírta – következett a jobb, igazságosabb társadalomba vetett remény, ami hamar szertefoszlott. A forradalmat a munkástanácsokkal élte meg, majd következett a Kádár-rendszer „legvidámabb barakkja”. A rendszerváltás után külpolitikai tudósítóként ment nyugdíjba, de azóta is élénk érdeklődéssel figyeli a közéletet. A 100 éves magyar történelem viharaiban is megőrizte derűjét és az emberi jóságba vetett hitét.

Tatár Imre Fotó: Ripost

- Kísért a Száz év! Abban az évben születtem, amikor aláírták a trianoni békediktátumot. A döntést, amely oly fájdalmasan sújtott bennünket – mondta el Tatár Imre a nak. - Hamarosan megjelenő, Fogságból fogságba című életrajzi könyvemben az egyik fejezet így indul: „Trianon gyermeke voltam.” S ez nem csak dátumszerűen igaz. Azzal a meggyőződéssel nőttem fel, hogy ezt az igazságtalanságot jóvá kell tenni. Cserkészdalok sorát énekelve: „Fiúk, fel a fejjel, az óra közel...” Ám a változás hite, illúziója eltűnt. Ma már tudom, a történelem másként alakult. Mégis, ma jó érzéssel hajtom meg a fejem – függetlenül attól, hogy ki-ki miként emlékezik – a hajdani fiú előtt, aki így lelkesedni tudott hazája jobb sorsáért.

618 méterre laknak a magyar határtól

Porgány a határtól mindössze 618 méterre van. Ezt Hegyes József azért tudja pontosan, mert egyszer neki kellett lemérni. Az 1920-as trianoni döntést követően ez a település Romániához került.

„Tiszturak, szödjék a lábukat, mert bajok lösznek”

A II. világháborúban ha csak egy rövid ideig is, de sikerült Romániától visszaszerezni a magyarlakta területeket. 1944-ben azonban a román és szovjet csapatok megszüntették a magyar fennhatóságot. Aki akkoriban magyar katonát szállásolt el,vagy segített, az életével fizetett.

„A szüleim mindig mondták a katonáknak, hogy ”szödjék a lábukat innen,mert bajok lösznek. Óbesenyőn ezért kivégeztek három embert. A parókián a Kurt nevezetű papot, aki vacsorát adott a német és magyar katonáknak, de agyonlőtték a Morafcsik nevű bírót és a kisbírót is.„

Hegyes József
Forrás: Makói Városi Televízió

”Volt egy fájó pont a mi életünkben is„

József még ma is sírva, elcsukló hangon mesélte el, hogyan élték meg 2005-ben, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette kormány elutasította, hogy megkaphassák a kettős állampolgárságot.

“Addig a magyar himnuszt sírva énekeltük a templomban. Azt senki se tudja elképzelni,hogy mennyire fájt az, hogy én magyar vagyok, és az anyaországból egy gazember azt mondta, nem szükséges a magyarságot felkarolni. Ezt mi sosem bocsátjuk meg. Onnantól nem énekeltük a templomban a magyar himnuszt, azt mondtam, van nekünk himnuszunk, a székely himnusz, azt fogjuk csak. Idáig fajult a dolog. Nagyon megsértettek. Nagyon sok embernek fájt, hogy egyszerűen csak félre löktek bennünket, mint egy lyukas zoknit. Ezt nem lett volna szabad.”

József azt is elmondta, azóta megbékéltek.

„Én magyar vagyok, nekem most is van magyar zászlóm. Nem nagy, kicsi, de magyar zászló”

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?