Létrehozva: 2020.10.21.

Súlyos százezreket csaltak ki a nyugdíjasoktól a paplanokkal házalók – videó az elfogásukról

Többszörös áron kínálták az ágynemű-garnitúrákat az időseknek.

Szerző Ripost

Összehangolt akció keretében fogtak el a rendőrök csalókat Orosházán és Salgótarjánban. Az előbbi városban egy 40 éves nőt és egy 36 éves férfit, míg az utóbbi helyszínen egy szintén 36 éves férfit fogtak el. Mindhárman salgótarjániak, a férfiak unokatestvérek.

A gyanú szerint az Orosházán elfogott páros 2020 márciusában és júniusában összesen négy alkalommal közel másfélmillió forintot csalt ki Békés megyében élő idős emberektől. Néhány ezer forintot érő paplanokat adtak el nekik többszörös áron, volt, amikor több százezer forintért.

A másik férfi, az Orosházán elfogott gyanúsított unokatestvére hasonló módszerrel szerzett több mint hatszázezer forintot. Ő 2020 márciusa és augusztusa között Győr-Moson-Sopron megyében, Tolna megyében és Vas megyében összesen öt alkalommal csapott be nyugdíjasokat olcsó ágynemű-garnitúrákkal.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a csalás elkövetéssel gyanúsítható férfiakat és nőt őrizetbe vette. A nyomozók lefoglalták tőlük az autójukat, valamint 60 paplant és több százezer forintot. Azt még vizsgálják, hogy összesen hány bűncselekményt követhettek el.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a magyar sport legendás alakja

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Undorító, mi mászott ki a boltban vett tojásból: ezután mi is egyenként törjük fel a tojásokat

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára