RETRO RÁDIÓ

Segítség nélkül felül Levi, az SMA-s kisfiú!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 15. 09:30

Saját erejéből ülő helyzetbe tudja tolni magát és a fejét is felemeli, megtartja Levente. Az SMA-beteg kisfiú, akinek az országos összefogás segítségével sikerült másodikként összegyűjteni a pénzt a drága, 700 milliós gyógyszerre, novemberben kapta meg a génkezelést a Bethesda gyermekkórházban.

Zente után Levi volt a második SMA-s magyar kisfiú, aki hozzájutott a drága gyógyszeres kezeléshez. Levente látványos fejlődéséről most a Facebookon videóval számolt be az édesanya.

„Levente korábban nem tudott a saját erejéből felülni. Teljes bizonyossággal nem mondhatjuk, hogy ez a génterápia hatása, mivel Levente októberben megkapta az ötödik gyógyszeres kezelést is, még a génterápia előtt„ – mondta el a Ripost-nak Szamler Viktória.

„ Az a gyógyszer négy hónap után ürül ki a szervezetből, tehát Leventénél februárig még hat. Ha márciustól tovább javul és erősödik, akkor már biztosan mondhatjuk, hogy az a génterápia hatása – magyarázta az édesanya.

A kisfiú január eleje óta tud támaszték nélkül ülni, sokat erősödött mindkét keze, és hason fekve emeli a fejét.

„Eddig ezt sem tudta megtenni Levi, nagyon örülünk a fejlődésének„ -tette hozzá az édesanya. A család számára nagyon nehéz a karantén- időszak, mert Levinek van egy 4 éves testvére, Hanna, akinek most Levente kezelése miatt nélkülöznie kell az édesanyját és a testvérét.

Fotó: Levente SMA Facebook

„ Hanna okos kislány, tudja, hogy most azért nem lehetünk együtt, mert a doktor nénik és doktor bácsik gyógyítják Levit. De alig várom, hogy újra együtt lehessen az egész család!”

Azt, hogy meddig tart a karantén, a gyermek egészségügyi értékei alapján az orvosok döntik majd el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.