RETRO RÁDIÓ

Ők azok, akiknek szükséges a harmadik oltás, ilyen lehet a negyedik hullám

koronavírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 06. 17:20

Olyan erős negyedik hullám már szerencsére nem várható, mint amilyenek a korábbiak voltak.

„Magyarországon is fel kell készülni a negyedik hullámra és meg kell tenni minden olyan intézkedést, amit ebben a helyzetben lehet azért, hogy védjük az emberek egészségét és életét„ – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben videósorozat eheti részében.

A járványügyi adatokról a miniszter elmondta, hogy Angliában 5 hét alatt megötszöröződött a fertőzöttek száma. Hollandiában az utolsó 10 napban meredeken emelkedtek a számok.

Fotó: MTI

Izraelben is aggasztóak a fertőzés növekedése – folytatta a miniszter – annak ellenére, hogy a lakosság 80 százalék fölött átoltott kétszer Pfizer vakcinával – tette hozzá.

„A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz„ – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán csütörtökön.

Fotó: Facebook

A Fürjes Balázs által készített videointerjúban a rektor hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át is estek a betegségen, ez jelentősen csökkenti azok számát, akik terjeszthetik a fertőzést.

Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek – tette hozzá a szakember.

Merkely Béla szerint most az a legfontosabb, hogy minél többen kapják meg a második oltást. Vakcina és egészségügyi kapacitás van bőven. „Harmadik oltás az időseknél és a krónikus betegeknél lehet indokolt, ugyanakkor a fiataloknál és várandósoknál nem” – mondta Merkely Béla.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.