INSIDER

Rusvai Miklós elárulta, mikor kezdődik a negyedik hullám

Rusvai Miklós víruskutató szerint bár korábban úgy tűnt, hogy októberig meg lehet úszni a begyorsulást, ehhez ma már nagy szerencse kéne.
  • Szerző: Ripost

Kaposváron és Tatabányán is emelkedett múlt héten a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, Rusvai Miklós szerint azonban ez még nem a negyedik hullámot jelzi. A virológus arra számít, hogy a koronavírus-járvány szeptember közepén robbanhat be újra.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„A múlt hét hétfőjén, keddjén nyilvánosságra került szennyvízadatokban, hét különböző szennyvíztelep mérései szerint emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja. Azóta viszont további növekedés nem volt tapasztalható. Lehet, hogy egy kis mértékű hullámzás megfigyelhető, de amíg ez nem tartós tendencia, addig megijednünk nem kell, önkéntes óvintézkedéseket pedig bevezethetünk ugyan, de járványtanilag még nincsen rájuk szükség.”

„A maszkviselést is csak azoknak ajánlom jelenleg, akik valamilyen kockázati csoportba tartoznak vagy valamiért nem akarják oltatni magukat”

- részletezte a szakember az InfoRádiónak.

Dr. Rusvai szerint a vártnál hamarabb érkezik a negyedik hullám

Dr. Rusvai szerint a vártnál hamarabb érkezik a negyedik hullám (Fotó: Origo / Talán Csaba)

Hogy mi robbanthatja be a negyedik hullámot, az iskola, az őszi időjárás vagy a külföldi nyaralásból hazatérők, arról azt mondta: mindannyian együtt.

„A társadalmi érintkezések számának növekedésétől függ” – összegzett.

Rusvai Miklós a delta variáns miatt már most is lassú növekedésre számít az adatokban, és azt is hozzátette, hogy nem olyan ideális a helyzet, mint tavaly nyáron, amikor napokon át nem volt covidos halott, valamint alacsonyabb volt a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is.

„Ez az állapot nem tér vissza, folyamatosan növekvő szinttel kell számítanunk, de begyorsulni nagy valószínűséggel csak szeptember második felében fog a negyedik hullám, kis szerencsével még ezt is kitolhatjuk néhány héttel”

- mondta még.

Tavaly szeptember legvégén, október legelején kezdődött az újabb járványhullám. Rusvai Miklós korábban idén is erre az időszakra tette, de a delta variáns kissé módosított a várakozásokon.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?