INSIDER

Nőtt a gyanúsítottak száma a nagylóki haláleset ügyében

Már nem három, hanem négy embert gyanúsítanak a nagylóki kocsma teraszán szigetelőszalaggal megkötözött, majd zárás után magára hagyott közmunkás, G. Zsolt halála ügyében.  
  • Szerző: Ripost

A legtöbben már Zsolt hétvégi temetésére készülnek, egyre több új információ derül ki az üggyel kapcsolatban. A Blikk úgy tudja, hogy a kocsma vendégei röhögtek azon, hogy kínozzák a magatehetetlen férfi vergődését. Ám nemcsak a vendégek mulattak azon, hogy Zsoltot ittasan székhez kötözték, hanem a pultosnő is, akit a lap információi szerint segítségnyújtás elmulasztása miatt a hatóságok meggyanúsítottak.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Police.hu

A Fejér Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésükre a nyomozás érdekeire való hivatkozással sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta az újabb gyanúsításról szóló információnkat. Az biztos, hogy a nő még szabadlábon védekezhet, és a három férfinak, akik ezt tették Zsolttal, gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt kell felelnie, azt azonban mindhárom férfi tagadja, hogy ő kötözte volna oda Zsoltot a székhez.

„Kegyetlenség volt, amit az a négy hülye művelt. Jó érzésű ember ilyet egy állattal sem tesz, nemhogy a Zsoltival„ – fakadt ki a férfi szomszédasszonya. „Zsoltnak otthon nem volt tévéje, azért ment a kocsmába, hogy focimeccset nézzen. Közben kért egy deci gyomorkeserűt, mire felhajtotta, a három ismerőse itatni kezdte.”

Úgy tudni, a kihallgatáson mindhárom férfi beismerte: azért töltötték tele hétszer is Zsolt féldecis poharát rummal, hogy később már ne legyen ereje tiltakozni. Utána kizavarták őt a teraszra, mondván: ápolatlan és büdös. A pultosnő olyan cigarettát adott neki, amibe előtte gyufafejet és erős paprikát töltött, majd nevetgélve videóra vette, amint a gyanútlan férfi megrémül a szikrázó cigitől. Ezután hozta a pultosnő a szigetelőszalagot társainak.

És ezeket olvastad már?