INSIDER

Megúszták a karantént a veronai busztragédia áldozatainak szülei

Kis híján a koronavírus miatt elrendelt észak-olasz karanténba kerültek a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói is. A 2017. januárjában történt tragédia bűnöseinek legutóbbi tárgyalása ugyanis épp pénteken volt a veronai bíróságon.
  • Szerző: Ripost

„Most jóval kevesebben utaztunk ki, mint a múlt alkalommal, tizenketten ültünk a tárgyalóban. Ítélet most sem született, az ügyész mondta el a perbeszédét, amelyben 12 évet kért V. János buszsofőrre, a mi ügyvédünk pedig mellékbüntetésként azt javasolta, örökre tiltsák el a buszvezetéstől” – fejtegette a -nak Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a 3 évvel ezelőtti tragédiában, amelyben 17 magyar hunyt el.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Markovics Gábor

Szombat délelőtt utaztunk haza Magyarországra. Ha még maradunk, lehet, hogy mi is bent ragadunk az egyik karanténban, mert Verona pont félúton van a két vesztegzár alá vett terület között. De szombat délig még nem sokat érzékeltünk a vészhelyzetből. A következő tárgyalás Veronában március 13-án lesz, ha a koronavírus közbe nem szól. Ha nem zárják be a járvány miatt a bíróságokat, és nem halasztódik el az ülés, akkor már bizonyosan ítélet lesz. Mi pedig, ha lesz tárgyalás, akkor ott leszünk, a koronavírus sem állíthat meg minket…”

 

És ezeket olvastad már?