INSIDER

Még mindig hallgat Ádám, megrázó részletek az ózdi kettős gyilkosságról

A férfi kegyetlenül, hidegvérrel végzett tavaly novemberben élettársa fiaival.
  • Szerző: Ripost

Újabb vérfagyasztó részletekre derült fény az ózdi kettős gyilkossággal kapcsolatban, amiben Sz. Ádám hidegvérrel ontotta ki párja két fiának vérét, majd a nővel is végezni akart.

A gyilkos ösztönöktől hajtott férfi vérfagyasztó dolgokat üvöltött a vérontás során – tudta meg a Blikk. „Most már együtt halunk meg” – ordította Sz. Ádám az ózdi lakásban.

Bár a tragikus eset majd egy évvel ezelőtt történt, a férfi következetesen hallgat, magyarázatot azóta sem adott a tettére. Amikor a rendőrök elfogták, azzal fenyegetőzött, hogy a saját torkát is elvágja, végül sikerült leteperni. Kórházba szállították, ahol röviden elismerte tettét, ám a vallomását azóta sem kívánta kiegészíteni.

„Védencem beismerte a tettét, ám részletes beismerő vallomást nem tett. A nyomozó hatóságok felé kellett volna jeleznie, amennyiben ezzel a lehetőségével élni kívánt volna, de ez nem történt meg” – magyarázta a lapnak dr. Pásztor Gábor, a férfi kirendelt védője.

Ha mégis úgy döntene, hogy beszél, azt legközelebb a bíróságon, október végén teheti meg.

Úgy tudni, Sz. Ádám a börtönben megtalálta a helyét: nincs rá panasz, de nem is halmozzák el dicséretekkel. Egyetlen támasza csupán egy szerette, aki igyekszik rendszeresen meglátogatni őt.

A férfi még tavaly november 26-án rendezett ámokfutást ózdi otthonában. Egy 33 centis kést vágott az alvó élettárs, a 43 éves D. Andrea mellkasába. A zajra felébredtek a nő kamasz fiai, akik megpróbálták az anyjukat megvédeni, ám mindkét fiúnak kioltotta az életét. Az egyik fiatalt a mellkasán, a másikat a háta bal oldalán szúrta meg, azonnal meghaltak.

A gyilkos azonban tovább tombolt. A bejárati ajtót kulcsra zárta, a kulcsot a párnája alá rejtette, majd a sérült asszonyt maga mellé fektette az ágyban, aztán önmagát is megvágta. Az asszony hiába kérlelte, hogy engedje szabadon, a férfi csupán azt ismételgette, hogy együtt fognak meghalni. Az asszony végül órákkal később szabadult ki.

Nem először áll majd bíróság elé Sz. Ádám: a két mostohafiát lemészárló férfinak korábban kiskorú veszélyeztetése miatt gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással. Akkor egy felfüggesztettel megúszta, így a mostani büntetésénél azt is figyelembe veszik.