INSIDER

„Már az utcára sem merek kilépni” – megszólalt a Deák téri késelő anyja

A családanya retteg a történtek óta, még a férje nem fél a következményektől.
  • Szerző: Ripost

Május 22-én hajnalban szólalkozott össze két társaság a nyílt utcán a fővárosi Deák téren. A vitát a gyanú szerint Cs. Krisztián zárta le azzal, hogy halálra késelte M. Lászlót és K. Gergelyt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Két bűntársának, J. Marcellnek és ikertestvérének, Dánielnek garázdaságért kell felelnie, amiért a sértettek verésében részt vettek. A gyászolók fájdalma nem enyhül, de az életük nemcsak nekik változott meg véglege­sen, hanem az elkövetők családjá­nak is.

Az emlékezés mécsesei és virágai Budapest belvárosában

Fotó: Czerkl Gábor

Úgy tudják, elutazott

Szonja, Krisztián édesanyja a Bors­nak elmondta: arra már volt lehetősége, hogy a fiának levelet írjon, és a gyermeke is küldött neki üzenetet.

„Úgy érzem, csak engem szeretne megnyugtatni. Azt írta, hogy a körülményekhez képest jól van. Meggyőződésem, hiszen ismerem őt, hogy már régen megbánta, amit tett. Tudom, ez a két halott fiú családját nem vigasztalja – fogalmazott Szonja.

Szonja: Nem szeretném sajnáltatni magam
Fotó: Facebook

Érzem a megvetést

„Mindenhol érzem a megvetést, de ezzel együtt kell élnem. Nem szívesen megyek emberek közé, már az utcára sem merek kilépni, csak akkor mozdulok, ha nagyon muszáj. De nem szeretném magamat sajnáltatni. Fel kell nevelnem Krisztián testvéreit. A legkisebbek óvodások, ők nem értik, miért nem látják a bátyjukat. Hogy is magyarázhatnám meg nekik, hogy az a fiú, akit annyira szeretnek, börtönben ül? Úgy tudják, hogy elutazott” – fejezte be a családanya.

Jót tesz nekik a börtön

Az ikrek apja Szonjával ellentétben bátran kilép az utcára, és noha tisztában van vele, hogy a fiai tettét sokan elítélik, őt magát a környezetében élő ismerősök támogatják. Ezt a lap munkatárs is megerősítheti, hiszen miközben egy alkalommal a férfivel az utcán beszélgettek, többen is megszólították.

Cs. Krisztián rendőrök gyűrűjében

„Ha valaki úgy érzi, hogy meg kell vernie, állok elébe! Én mindent kibírok. A fiaimnak jót tesz a börtön, mert odabent módjuk van elgondolkodniuk a múltbéli hibáikon. A legtöbb ismerős együtt érez velem, én pedig azt vallom, hogy azon a bizonyos napon egy kicsit én is meghaltam.”

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?