Létrehozva: 2020.08.17.

Már az Örs vezér téren is dühöng a bika

Nincs megállás, egyre több helyen bukkan fel az új horrordrog, a bika. Úgy tűnik, egyelőre megfékezhetetlen, Kínából több száz kilós csomagokban ömlik Európába, köztük Magyarország utcáira.

A döbbenetes állapot okozója nem mást, mint a rettegett bika, az új horrordrog, ami újabb és újabb helyeken bukkan fel az utcákon.

A bika nevű újfajta drog eddig 11 ember életét követelte

Először a Hős utcában adták és vették, azonban a terjesztési kör egyre inkább szélesedik, már a Podmaniczky utca alagútjánál, a Mázsa tér és a VIII. kerület több pontján is terjesztik, olvasónk pedig már az Örs vezér tere környékén is belefutott egy őrjöngőbe:

„Az Árkáddal szemben, a négyszintes házak előtti parkban láttam a lepukkant férfit. Magán kívül volt, őrjöngött, ordibált, pörgött a hátán, aztán felkelt, összevissza tántorgott. Látszott rajta, azt sem tudja, hol van, rettegtünk, hogy nekünk esik” – mesélte a Bors egyik olvasója.

A drog eddig már 11 ember életét követelte, és úgy tűnik, nincs megállás, ugyanis Kínából szinte ömlik ránk az új kábítószer, ami sokszor több száz kilós csomagokban érkezik hazánkba Belgiumon és Hollandián keresztül. Mint azt megírtuk, azért olyan kelendő, mert csupán egy fröccs árából hozzájuthat bárki.

Varga Dániel

„Egy fehér porról beszélünk, amit valamilyen folyadékban feloldanak, és utána ebbe áztatnak bele hagyományos dohányt, vagy valamilyen gyógynövényt” – mondta Varga Dániel, a Köztes Átmenetek Nonprofit Kft. szakmai vezetője az M1-nek.

Fotó: police.hu

Hozzátette, igencsak veszélyes, hiszen sem a fogyasztók, sem a dílerek nem tudják megkülönböztetni a korábbi kábítószerektől, hatásai is hasonlóak, csak sokkal súlyosabbak.

„Alapvetően hasonló ahhoz, amit a többi szintetikus kannabinoidnál látunk. Egy nagyon jelentős, intenzív, droghatás” – szögezte le.

A bika egy fehér por, amit valamilyen folyadékban feloldanak és ebbe áztatják bele a hagyományos dohányt, majd elszívják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét