RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: már betört a betegség Európába

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 23. 20:15

Négy beteg légzőszervi megbetegedéssel került kórházba, és az elmúlt két hétben mind a négyen a vírusfertőzés kiindulópontjának tekintett kínai Vuhan városában jártak.

Hárman közülük Edinburghban élnek, a negyedik Glasgowban lakik. Juergen Haas professzor, az Edinburghi Egyetem fertőző betegségek professzora „nagyon valószínűnek” nevezte, hogy az Egyesült Királyságban azonosítani fognak koronavírus-fertőzés okozta megbetegedéseket.

Megtudtuk: az Edinburghi Egyetemen több mint kétezer kínai hallgató tanul, és ők „folyamatosan jönnek-mennek” Kínába és vissza.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter csütörtökön, a londoni alsóházban tartott soron kívüli tájékoztatásában elmondta: Chris Whitty angliai tiszti főorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója az eddigi „nagyon alacsony” fokozatról „alacsony” – vagyis eggyel magasabb – szintre módosította a brit lakosság fertőződési kockázatára érvényes útmutatást.

Fotó: Shutterstock

A brit egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-fertőzéses esetek nagy többsége nem halálos kimenetelű, a betegek zöme náthára, illetve influenzára emlékeztető tüneteket tapasztal, de végül kilábal a betegségből.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.