Létrehozva: 2021.11.01.

Kettészakad az ország: brutális idő közelít

Hidegfront közelít hazánk felé, nem marad már kellemes az időjárás.

Szerző Ripost

Hétfőn az északkeleti tájakon a köd csak lassan oszlik fel. Az ország nagy részén több órára kisüt a nap, késő délelőttől előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de a Tiszántúlon estig kevés maradhat a felhő. Késő délutántól az ország nyugati, északnyugati felén fordulhat elő szórványosan eső, zápor.

Délkeleti irányból élénk széllökések az Észak-Dunántúltól a Dél-Alföldig, erős lökések pedig a Kisalföldön lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a tartósabban ködös tájakon ennél kissé hűvösebb lehet. Késő estére 4 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Kedd

Délig sokfelé lesz eső, záporeső, akár kiadós mennyiségben. Délután északon és északkeleten lehet még csapadék, majd ott is megszűnik. Eleinte a DK-i, délután az ÉNy-i szél erősödik meg. 7 és 14 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Szerda

Reggelre sokfelé képződik köd, illetve ködfelhőzet, mely csak lassan oszlik fel. Közben DNy felől újabb esőfelhők érkeznek, estétől a Dunántúlon már újra lehet csapadék. 15 fok körüli értékeket mérhetünk.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban