INSIDER

Kétéves kisgyereket mentettek ki a Balatonból

Volt dolguk a vízimentőknek a Balatonon a viharjelzés alatt.
címkék:
  • Szerző: Ripost

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai hétvégén a II. fokú viharjelzés alatt három esetben összesen hét személyt mentettek ki a tóból.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletére szombat délután érkezett segélykérés szerint a tihanyi hajóállomás előtti vízterületen egy elektromos kisgéphajó műszaki hiba miatt működésképtelenné vált, és a fedélzeten három személlyel – köztük egy 2 és fél éves kisgyermekkel – sodródott magatehetetlenül. A helyszínre érkező egység a mentést késedelem nélkül megkezdte és a hajót, utasaival együtt épségben a tihanyi kikötőbe vontatta. A viharjelzés ideje alatt két további vitorlás hajó is jelezte, hogy önerőből nem tud biztonságosan partra jutni, a segítség egyik esetben sem maradt el.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat.

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

címkék: