tóth gabi
A királyi család sarja megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálhat.
A ma 2500 lakosú Abasár a honfoglalás kora óta nemzetségfői központ, egy időben itt volt a királyi központ is, és minden bizonnyal itt helyezték örök nyugalomra Aba Sámuel, Magyarország 3. királyának holttestét. Abasár történelmi jelentősége Székesfehérváréhoz, Esztergoméhoz vagy Budapestéhez mérhető.
„Erről a helyről irányították az országot 1000 éve. Ez egy kis település lakói számára szinte felfoghatatlan” – mondta Kazsu Attila, Abasár polgármestere. „Nap mint nap kerülnek elő falrészletek onnan, ahol a gyerekkorunkat töltöttük úgy, hogy nem is tudtuk, mi van a lábunk alatt.”
„Kevés olyan emlékhelyünk, régészeti lelőhelyünk van, ami ilyen jó állapotban megmaradt” – mondta a Ripost7-nek Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója. „Hasonló feltárás sem volt az utóbbi évtizedekben. Itt az Árpád-korban pezsgő élet és királyi szintű udvarház volt. Ehhez hasonló méretű és jelentőségű templomot és domonkos rendi kolostort a Margit-szigeten találunk, ahol Szent Istvánt és Szent Margitot eltemették. Abasár azzal egy rangban volt.”
Két, egymáshoz közel temetett ember csontvázát láthatjuk egy gödörben. A régészek óvatosan dolgoznak, ecsettel seprik le a földet a csontokról. Azt tudjuk, hogy Aba Sámuelt itt temették el, de még nem biztos, hogy az egyik az ő csontváza.
„A két sír fölött félméteres vastagságban emberi csontok voltak. Amikor a csontokat rádobálták a fakoporsókra, akkor helyezhették ide a sírköveket is, amik a stílusukból ítélve XV. századiak. Ebből arra következtetünk, hogy tudták: akik itt nyugszanak mélyebb szinten, nagyon fontos emberek, ezért raktak a koporsó fölé sírköveket” – mondta Makoldi.
Az erdélyi Rhédey család az egyik legrégebbi magyar család, az Aba nemzetségből vált ki a XIII. században. A XV. században Heves és Nógrád megyében voltak birtokaik. A Habsburgok elől menekülve a család Erdélyben települt le, Erdőszentgyörgyön. Itt született Rhédey Klaudia 1812-ben. Ő Erzsébet királyné ükanyja, Károly herceg szépanyja.
Rhédey Klaudia unokája, Mária ugyanis hozzáment V. György angol királyhoz, aki a ma uralkodó Erzsébet királynő nagyapja.
Mivel az archeogenetikában a rokonság megállapításához egy férfi DNS-e kell, ezért nem Erzsébettől, hanem a fiától, Károlytól van szükség DNS-mintára ahhoz, hogy meg tudják állapítani, bizonyosan a magyar király, Aba Sámuel csontváza került elő Abasáron, ahol komoly régészeti munka folyik.
A szakember szerint több jel is arra mutat, hogy a király lehet ott – a részleteket megtalálod a Ripost7-ben. Keresd az újságárusoknál!