A Mozgó Protkó csoport újra ropja: a józsefvárosi nyugdíjasokat nem lehet megállítani!

„Mozgó protkó, erről szól a kis dalunk, kívánjuk, hogy legyen még ragyogó fogsorunk” – a józsefvárosi Mozgó Protkó Vidám Csoport himnusza ezúttal a pesterzsébeti Csili Művelődési Központban csalt mosolyt a szépkorúak arcára. A koronavírus miatt ők is kényszerpihenőt tartottak, de most már mindannyian beoltva járnak a fellépésekre.

A nyugdíjasokból álló csoport tizenhat éve alakult, és főleg Budapesten, de az ország több részén is óriási sikert aratnak, szinte az összes nyugdíjas Ki Mit Tud? –ot megnyerik – írja a Metropol.

A műsorukban ismert dalok mixei szerepelnek, amelyeket megkoreografálva adnak elő. A Covid-járvány alatt megtanulták hogyan kezeljék a messengert és a facebook-ot, így tartották a kapcsolatot és gyakorolták az új műsort: az Ovidizsit, a Tinidizsit és a Ficánka Táncika avagy a hormonok buliját is.

A csoport ötlete Hauer Judit fejéből pattant ki, akit kortól függetlenül mindenki csak „Anyácskának” hív.

„Ez nemcsak önmagunk szórakoztatásáról szól, szeretjük a vidám mosolygós embereket, azt látjuk, hogy amit csinálunk, az a testet és a lelket is gyógyítja. Már a nevünk hallatán felderülnek az arcok, örülünk, hogy végül ez a név győzött az Isiász Balettkörrel szemben” – meséli a Metropolnak nevetve Judit, majd hozzátette: „Amikor az első fellépésünk volt Szigethalmon, egy néni odajött a színpadhoz bottal, majd a műsor felénél elhajította és elkezdett táncolni. Akkor döbbentünk rá, milyen csodálatos a zene hatalma és egyértelmű lett, hogy ezt csinálnunk kell. A mottónk lett, hogy gyógyszer helyett inkább bulizunk.”

Hatalmas a „protkós” család

A Mozgó Protkó nemcsak egy csoport, hanem egy nagy család is, amelynek Judit és férje, Hauer László, azaz „Apácska” a szíve-lelke. Juditnak számtalan „lánya, fia, veje, menye és unokája van”.

„Minden lánynak megvan a maga terhe” – folytatja Judit.

„Volt akinek Anyák Napján halt meg a gyermeke, az egyik lánynak a férje szinte már haldoklik olyan állapotban van, mégis eljött és erre a fél órára elfeledkezett a betegségéről. Van olyan is, aki megmondta az orvosának, hogy halassza el a műtétjét, mert neki fellépése van. Ott vagyunk egymásnak, mindenki számíthat mindenkire.”

„Ez egy küldetés”

Judit negyven évesen teljesen lebénult, hetekig feküdt kórházban, még a kisujját sem tudta megmozdítani.

„Csak feküdtem az ágyon és azt mondtam, édes jó Istenem, nem hiszem, hogy ennyi idősen lebénulok, de nem adtam fel. Elkezdtem imádkozni és azt éreztem, valami nagyon jót kell tennem, ha felépülök és segítenem kell az embereknek, mosolyt, vidámságot kell hoznom az életükbe. Azóta ez egy küldetés számomra” – zárta a beszélgetést Judit.