tóth gabi
A hőségben időnként érkezik majd egy-egy enyhítő zápor.
Tizennégy megyét érintő figyelmeztetést adott ki az OMSZ. Lesz ahol a hőségre, máshol pedig a záporokra kell felkészülni.
Pest és Heves megyében egyaránt számíthatunk esőre és hőségre is. Baranya, Borsod, Fejér, Győr, Komárom, Nógrád, Somogy, Szabolcs, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében ugyanakkor enyhülést hoz majd az időjárás. Míg Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében izzasztó hőségre kell számítani.
A figyelmeztető előrejelzés szerint hétfő délutántól ismét zivatarok várhatók, legnagyobb eséllyel és számban a Dunántúlon és az Északi-középhegységben, legkisebb eséllyel pedig délkeleten számíthatunk a kialakulásukra. A zivatarokhoz hétfőn is a vasárnaphoz hasonló kísérőjelenségek társulnak: viharos széllökés (60-80 km/h), intenzív csapadék (10-20 mm), illetve jégeső (kb. 1 cm átmérő). A hőség leginkább az Alföld és a főváros területére koncentrálódik. Országszerte a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 között várható.
Kedden általában gomoly- és fátyolfelhős, napos időre számíthatunk. Erőteljesebb gomolyfelhő-képződés az ország nyugati, északnyugati felében valószínű, és nagyobb eséllyel ott zápor, zivatar is várható. Az északkeleti, északi szelet helyenként élénk lökések kísérik, de zivatar környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28, 32 fok között valószínű.
Szerdán gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Több felhő a délnyugati tájakon valószínű, és záporok, zivatarok is nagyobb eséllyel arrafelé alakulnak ki, míg a csapadék valószínűsége északkeleten legkisebb. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül, de zivatar környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű.