Létrehozva: 2020.07.30.

Karácsony nem enged: szeptemberben is maradnak a biciklisávok

Indulnak a forgalomcsillapítási munkaprojektek – közölték a főváros hivatalos honlapján. Vagyis Karácsony Gergely főpolgármester emberkísérlete nyomán folytatódik, sőt fokozódik a közlekedési káosz Budapesten. Mi lesz itt szeptembertől, ha megkezdődik az iskola? Téboly a köbön.

A főpolgármester minden intézkedése az autósok ellen irányul, megválasztása óta semmi mást nem csinált, csak dugókat.

A Nagykörúton, az Üllői úton és a Baross utcában állandósultak a dugók a biciklisávok és a forgalmi rend megváltoztatása miatt. A Nagykörúton 30-as táblákat tettek ki, a Ripost-nak azt állították, az útpadkajavítás miatt, de most kiderült, hogy az is Karácsony „forgalomcsillapítás” nevű emberkísérletének a része.

Az összevisszaság augusztus 10-től tovább nő, amikor több egyirányú utcában megváltoztatják a haladási irányt.

Kerékpársáv a Baross utcában

Mint most a főváros honlapjáról kiderült, az emberkísérlet egészen októberig tart majd – a teljes váltás a tesztidőszak után, 2021-ben kezdődik.

A tempólassító terveket még április végén Karácsony Gergely terjesztette elő, majd egymaga el is fogadta azt.

Fotó: Ripost

A terv, ami ő forgalomszelídítésnek nevezett el, arról szól, hogy a fővárosban maximum 50 km/h-val autózhatunk majd, ott is, ahol eddig ennél nagyobb volt a megengedett sebesség, a mellékúthálózatokon általánosan 30 km/h sebességhatárt, míg a pihenőövezetekben 20 km/h sebességhatárt vezethetnek be. A „mintaprojekteket” véleményezni lehet, ennek alapján a Budapest Közút el fog készíteni egy „közlekedésbiztonsági tervet” és ez alapján ütemezik a további intézkedéseket – írja a főváros.

Erzsébetvárosban lesz a legtöbb változás

Több utcában megváltoztatják a forgalmi irányt az ellenzéki Niedermüller Péter által vezetett hetedik kerületben. Lezárások lesznek a Kazinczy utcában, egyes részein ideiglenesen csak a gyalogosok közlekedhetnek. Az a cél, hogy a főutcákat használják az emberek a kisebb utcák helyet, csakhogy a Nagykörút, mint főútvonal, egy sávval keskenyebb lett a biciklisáv miatt és több szakaszon 30-as sebességkorlátozást vezettek be.

 

Eddig is anyáztak az autósok a körúti dugók miatt, ez most csak fokozódik, különösen, amikor majd szeptemberben megkezdődik az iskola. Mindezek mellett a parkolóhelyek csökkentését is tervezik, hogy több hely legyen a bicikliseknek és biztosítani tudják a megfelelő kanyarodási ívet.

Ideiglenes kerékpársávok a Nagykörúton. (fotó: Keller Mátyás)

A parkolási díjat is jelentősen növelni akarják a kerületben, a Fővárosi Önkormányzat augusztusban dönt erről.

Ferencvárosban is folytatódik a káosz

A szintén ellenzéki Baranyi Krisztina vezette 9. kerületben három utcában változtatják meg a forgalmi irányt és parkolóhelyeket szüntetnek meg. A Ráday utca iránya megfordul, ezentúl a Boráros tér felől a Bakáts tér felé lesz egyirányú. A Bakáts-téren most amúgy is különféle lezárások akadályozzák a közlekedést a tér tervezett felújítása miatt.

50km/h lesz a sebességhatár a Szentendrei út egy részén

A Szentendrei út és az Üllői út egy-egy rövidebb szakaszán a megengedett sebességhatárt 50 km/h-ra csökkentik.

Ezt a zaj- és légszennyezettség csökkentésével indokolják, amit a környéken élők állítólag régóta szeretnének. Arra viszont nem gondoltak, hogy reggelente és délutánonként bedugulnak ezek a bevezető szakaszok, így a sebességcsökkentés inkább dugókat és torlódásokat okozhat, ami jelentősen megnöveli az erre közlekedő emberek menetidejét, de a lég- és zajszennyezést is.

Nagy a tömeg a buszokon, villamosokon

A tömegközlekedés fejlesztéséről, esetleges járatsűrítésekről nincs szó. Azok viszont, akik a Karácsony-féle dugók miatt a tömegközlekedést választják, a járműveken zsúfoltsággal találkoznak. Főleg a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban nem lehet betartani a járványhelyzet miatt szükséges távolságot a járatokon. Most iskolaszüneti menetrend van érvényben, így sokkal ritkábban járnak a BKK járatai, a normál menetrend visszaállításával segíthetnék a közlekedőket – de erről sem esik szó.

Nem lesz jobb ettől a levegő minősége

2013-ban a Müncheni Műszaki Egyetem egyik kísérlete bebizonyította, hogy a sebességhatár 50 km/h-ról 30 km/h-ra lassítása nem csökkenti a légszennyezettséget. Ráadásul ha nem megfelelően hangolják majd össze a lámpákat, a sebességcsökkenések miatt többet ülnek az emberek a dugóban, így még nő is a légszennyezettség.

Az emberek nem kérnek belőle

Az emberek kétharmada szükségtelennek tartja a jelentős sebességkorlátozást. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. közvélemény-kutatást készített a felnőtt magyar lakosság körében. Kiderült: a főváros vezetésének sebességcsökkentési terve nem találkozik az emberek akaratával sem országos, sem budapesti szinten. A megkérdezettek alig több mint negyede (28 százaléka) vélekedett úgy, hogy szükség van a sebességhatárok jelentős csökkentésére, mert ezáltal megelőzhetők a súlyos közúti balesetek, ezzel szemben közel kétharmaduk (65 százalékuk) szerint nincs szükség rá, mert forgalmi dugókat okoz és növeli a légszennyezést. A budapestiek esetében az elutasítottság az országos átlag felett alakul: 68 százalékuk fogalmazott meg elutasító, és csupán 23 százalékuk támogató véleményt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár