Létrehozva: 2020.10.27.

Hihetetlen betörés: nem várt fordulat történt a besurranóval

A gyanú szerint a 45 éves nőt az sem zavarta, hogy senkit nem talált otthon. Egy ásóval betörte a bejárati ajtó üvegét, bement a házba, elaludt, majd a debreceni rendőrök ébresztették.

Tegnap délután érkezett bejelentés arról, hogy egy debreceni ingatlanba betörtek. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, és megdöbbenve tapasztalták, hogy az elkövető még mindig az ingatlanban van, azonban elaludt az egyik ágyon. Felébresztették, kitessékelték a házból, majd előállították a rendőrkapitányságra.

Fotó: police.hu

A helyi nő beismerő vallomást tett kihallgatásán, és elmondta a nyomozóknak, hogy ő csak meg akarta húzni magát ismerősénél, azonban amikor észrevette, hogy senki nincs a házban, úgy döntött, hogy nem adja fel eredeti célját. Talált egy ásót a kertben, betörte vele a bejárati ajtó üvegét, bement a házba, majd álomra hajtotta a fejét.

Rongálás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a 45 éves nővel szemben – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk