Létrehozva: 2020.12.01.

Hamis Covid-oltást árulnak az unokázós csalók

Különös telefonhívást kapott a 90 éves gyömrői Bagóczky Sándorné: egy ismeretlen azt állította, hogy soron kívül biztosítani tud neki koronavírus elleni vakcinát. 12 ezer forintot kért érte. A módszer hasonló, mint az unokázós csalóké!

Átnyergeltek a járványra az unokázós csalók, ezúttal koronavírus elleni oltást kínálgatnak telefonon.

„Az első gondolatom az volt, vajon honnan tudják a telefonszámomat” – mesélte a Ripost-nak Bagóczky Sándorné Ilona. „Egy férfi hívott, nagyon meggyőző volt, de a beszédéből és abból, ahogy fogalmazott, nekem úgy tűnt, nem valami intelligens és tájékozott. Azt mondta, ezt a vakcinát egy magyar doktornő fejlesztette ki, nevet is mondott, az nem volt ismerős. Megkérdeztem tőle, hogy ha már ilyen nagyszerű ez az oltóanyag, akkor miért nem hallottam róla se a tévében, de a rádióban. Miért nem ezt hirdetik világszerte? A férfi a kérdésre azt felelte: „Tetszik tudni, milyenek a gyógyszergyárak. Nem engedik, hogy kisebb cégek is beférkőzzenek a köreikbe. Maguknak akarják a hasznot.” Ezután mondta, hogy 12 ezer forintba fog kerülni.”

Bagóczky Sándorné Ilona gyorsan lerázta a csalót Olvasói fotó

Arról azonban, hogyan és mikor kell átadni a pénzt, már nem esett szó, mert Ilona néni közölte: ő a családja nélkül semmiféle döntést nem hoz, azzal letette a telefont.

Nagyon hasonlít a módszer

* Véletlenszerűen hívnak fel vonalas telefonszámot, amin valószínűbb, hogy idős ember jelentkezik. * Segítséget ajánlanak. * Behízelgő, meggyőző hangnemben beszélnek. * Valós tények közé keverik a valótlan állításokat. * A félelemre alapozzák az ajánlatot. * Minden felmerülő kérdésre azonnal van válaszuk. * Sürgetik a döntéshozatalt. * El akarják kerülni, hogy az idős ember a családjához forduljon.  

 

Jó terep a járvány a csalóknak

A bűnözök világszerte gyorsan reagáltak a koronavírus által kialakult helyzetre. + Már tavasszal megjelentek a piacon a hamis védőeszközök, például szájmaszkok és kézfertőtlenítők. + Számos vitamint és gyógyszert árultak úgy, hogy az véd a covid ellen. + Megjelentek a hamis vakcinát reklámozó, csaló hirdetések az interneten. + Már telefonon is kínálják a hamis vakcinát.

Szerencsére szerető családja vigyáz Ilonára Olvasói fotó

Beszéljünk róla az idősekkel!

Hogy elkerüljük a bajt, készítsük fel idős családtagjainkat az ilyen esetekre. Korábban a Ripost olvasóinak a figyelmét dr. Bense Tamás családorvos már felhívta arra, hogy egyetlen orvos sem ad be kétes eredetű vakcinát. * Minden ilyen esetben forduljunk a háziorvoshoz, aki csak patikában vásárolt vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapott oltóanyagot ad be. * Beszéljünk a csaláskísérletről, annak kivédéséről az idős családtagoknak, ismerősöknek. * Tudatosítsuk, hogy hivatalos személy soha nem kér telefonon keresztül pénzt. * Figyelmeztessük, hogy soha ne adjon ki semmilyen információt a bankszámlájáról. * Miután letettette a telefont, hívja fel a hozzátartozóját. *Akit megkörnyékeztek a csalók, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón.

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle